2009. december 29., kedd

Ki mit gyárt a táblagéphez?

A Dow Jones jelentése szerint a tajvani és kínai gyártóbázissal rendelkező Cheng Uei Precision Industry Co., Ltd. gyártja majd az Apple még be nem mutatott, fejlesztését el nem ismert táblégépének csatlakozóit. A Cheng Uei szeptemberben szerződött a Qualcomm-mal, amely ismert arról, hogy az Apple egyik beszállítója.
A DigiTimes híre szerint a Foxconn (szintén ismert Apple beszállító) új leányvállalata, az Innolux szállítja majd az érintő panelt a táblagéphez, e szerint az eddig e szerepre hivatott Wintek várósorba kényszerült. Az Innoluxtól szivárgó hírek szerint gond van a tíz inches panellel, ezért kereskedelmi mennyiségben csak a második félévben fognak szállítani az Apple-nek. (Amely, mint tegnap pletykáltunk, januárban bemutatja, márciustól forgalmazza a táblagépet.) A gyártás nem egyszerű, mert számtalan céggel kell együtt dolgozni az Apple-nek. A tajvani Wah Hong Industrial optikai-film alkatrészeket szállít a G-Tech Optoelestronicsnak (amely mellesleg szintén Foxconn leányvállalat), a G-Tech üveg-edzést végez, s tovább passzolja az alkatrészt a már említett Innoluxnak. Az érintő képernyő gyártásába még egy harmadik Foxconn érdekeltség, a Hon Hai Precision Industry is bekapcsolódik, mint a táblagép összeszerelője.
Ne feledjük, az Apple soha sem örült annak, ha beszállítói az engedélye nélkül nyilatkoztak arról, hogy léteznek, hogy dolgoznak, de legfőképp azt szokta büntetni, ha a vele, Apple-lel való kapcsolatról adnak ki infot. Volt olyan jól menő gyártócég, amely egyik napról a másikra bukta el meg nem fontolt sajtó közlemény miatt az Apple megrendelését - és ment csődbe emiatt (vö. Jobs, a jótevő).

A Nagy Alma nem kész az iPhone-ra

A Nagy Alma New York beceneve. Két napja észlelték az ott lakók, hogy az AT&T szájtján nem rendelhetnek a neten át iPhone-t, mert az iPhone rendelési opció eltűnik, ha New yorki irányítószámot írnak be a szájton. Az AT&T első reakciója szerint "New York még nem volt kész az iPhone-ra". A válasz marketing szempontból siker volt, hisz a New yorkiak köpni-nyelni sem tudtak. Tegnapra New York elérte az iPhone készültséget, mert ismét lehet az AT&T honlapján iPhone-t rendelni a Nagy Almában.

Tim Cook, a feledett kapitány

Hozzám hasonlóan sokan felejthették el, hogy az év első felében Tim Cook állt az Apple parancsnoki hídján, Jobs betegszabin volt, életmentő műtéten esett át. Cook vezetése nem adott okot panaszra, teljesítménye oly minőségű volt, hogy egyesek azt rebesgették, a féléves vezetői jelenlét után több neves cég indul levadászni a szakembert. Lehet, hogy Cook kapott ajánlatot, de maradt az Apple-nél. Bár biztos, hogy ezt nem csak a pénzért tette, azért az év végi bónuszosztásnál szája gen csak felfelé görbühetett. Amíg 2007-ben hét, tavaly 6, idén 12,3 millió dollár értékű részvényt kapott, miközben fizetése hétszézezer dollárról nyolcszázezerre emelkedett, és volt tizenharmadik hónap is - bár ott ezt másként hívták. Jobs fizetése és bónusza változatlanul egy-egy dollár. Viszont 5,5 millió részvénye jelenleg 1,2 milliárd dollárt ér, amit igazából nincs kedvünk forintosítani. (Gonosz Almalap nem rest, ez 55 olyan ház, amelyben egyenként száz darab 80 négyzetméteres lakás található, 500eFt-os négyzetméteráron. Az 55 ház az durván 6-7 háztömböt jelent, Magyar KSH adattal számolva tizenhatezer ember lakna ennyi lakásban.)

2009. december 28., hétfő

Vennék 45 millió darab 5mpixeles kamerát

Nem feltétlenül a fenti mondattal a szája sarkában tért be az Apple üzletkötője az OmniVision sarki boltjába (bár a nagyszülei magyarok voltak, és az OmniVisionnél is kötelező a magyar, mint leendő világnyelv elsajátítása - lám itt a példa, hogy miért), a végeredmény azonban imsert: az Apple 40-45 millió 5mixeles kamerát rendelt. Az iPhone-ból 2010-ben 40-45 milllió darabot készülnek eladni - ez lehet az egyik felhasználási módja a csöpp megrendelésnek. Más források az iPodot tartják a kamerák befogadójának. Jegyezzük meg, az Apple nem kedveli, hogy bármelyik beszállítója szóba áll a sajtóval, az OmniVisionnél nagyobb cégek is buktak megrendelést kibeszélés után.

Jövőre be leszünk 'táblázva'

Lassan nincs az a Szuperman, Spiderman vagy Nagy Ho-ho, aki megmenthetne minket az Apple tábla-gépétől. A karácsony előtti pletyka-áradat:
"Mindenki az beszéli - írja a 'hírforrás' (kac-kac) -, hogy a táblagép 10 inches lesz, de beszélnek 7 inches változatról is. Beépített emberünk szerint 100 százalék, hogy hét inches lesz az Apple táblagépe, amit januárban mutat be a cég, a tíz inchesről nincs megerősítésünk" - jelentette ugyanaz a hírforrás pár óra múlva.
"Az Apple még januárban látványos bemutatóra készül, ahol új, nagyobb méretű mobil eszközt mutat be, nagyobb kijelző felbontással, valószínűleg ez lesz az Apple sokat emlegetett táblagépének a bemutatója" - állította Dan Frommer a The Business Insider (Üzleti Bennfentes) laptól. "Az Apple felkérte néhány fejlesztőjét, hogy álljon készen bemutató megtartására a következő hónapban" - hivatkozott ugyanarra a forrására az újságíró. "E fejlesztők egyike úgy nyilatkozott, hogy jól állnak a mostani 320x480-as felbontásnál nagyobb, akár teljes kijelzős felbontású alkalmazás futtatásra is."
"Az eszköz nem lesz kapható januártól - most csak bemutatják. (Ez ismerős az Apple részéről, így tett az iPhone esetében is. Marketingesek pedig eltanulhatják, hogy lehet egész iparággal foglalkoztató médiát egy nem forgalmazott, csak belengetett termék szolgálatába állítani.) Így biztosít az Apple időt az alkalmazás-fejlesztőknek, hogy átírják alkalmazásukat nagyobb felbontású kijelzőre. Egyesek szerint márciusban kerülhet boltokba a táblagép."
Az Üzleti Bennfentes cikkét írta tovább az Ars Technica (AT), mely szerint az Apple tíz vagy tizenegy inches táblagépet mutat be. Az AT mutat rá, hogy ha az Apple a jelenlegi iPhone fejlesztőket nógatja más felbontású futtatási képesség létrehozására, akkor abból az következik, hogy az új eszköz az iPhone OS-t, vagy annak módosított változtatát futtatja majd.AZ AT figyelmeztett arra is, hogy az új eszköz inkább lesz gadget (értsd: csecse-becse játékszer, mint az iPhone), mintsem számítógép (MacBook, iMac...).
És megszólalt az Almalap kedvenc elemzője, a Piper Jaffray-s Gene Munster is. Szerinte az Apple a táblagépből 1,4 millió darabot ad el 2010-ben, az elemző az eszköz árát 600 dollárra teszi. (hivatalosan 114eFt, Almalap becslése szerint ez itthon negyed millió forint lesz, amit majd súlyosbít az ArtisJus további 10-20eFt-tal, hogy az olyan szegény zenészeket tápoljuk, mint a valaha lantművész volt Benkő, a zebrás ... broááá.) Szerinte a táblagép két százalékos árbevétel növekedést jelent majd az Apple-nek.
"Az év elején bemutatnadó táblagép nem fogja az Apple jövő évi pénzügyi teljesítményét jelentősen befolyásolni" - ez már Jay Yarow (Silicon Alley Insider - még egy bennfentes) véleménye. "A hatás a Wall Streeten mutakozhat meg, amely már most elkezdte beárazni az új eszközt. Ez persze veszélyes is lehet az Apple árfolyamára." (Az Apple árfolyama újra elérte a 200 dolláros szintet, amelyet a válság előtt ért el először. Egyes elemzők, tekintettel a táblagépre már 375 dollárra árazzák a részvényt 2011 decemberére.) "Egyetértek Munsterrel, az Apple a januári bemutató során új AppleTV-t mutat be, illetve videó-kamerás iPod touchot."
Karácsony előtti órákban igazi média nagyágyúk is beszálltak a táblagépezésbe - vagy csak belökték a hírt és mentek vásárolni. Mindenesetre a mi RSS-rendszerünk szerint elsőként a Financial Times (FT - beavatottaknak: FinTimes), David Gelles írta meg, hogy az Apple januárban több időpontra is lefoglalta a San Francisco-i Yerba Buena Center for the Arts (YBCA) auditoriumát. Természetesen sem az Apple, sem az YBCA nem kívánt semmit sem hozzáfűzni az információhoz. Az FT a január 26-i időpontra teszi a valódi bemutatót - az Apple, ahogy korábban más hasonló bejelentéseinél, több időpontot foglal, némelyiket próbának, másokat meg megtévesztésül. Bár ez utóbbi addig téveszt csak, amíg az újságíróknak szóló meghívókat ki nem küldik - az Apple paráiról nem írnék.
"Tegnap Gene Munster a Pipar Jaffraytól (no lám, a hírforrás) tette közzé találgatást a táblagép bemutatásának időpontjáról. Mi úgy gondoljuk, hogy 75 százalék az esélye annak, hogy az Apple januárban rendezvényt tart és 50 százalék annak, hogy azon bemutatja a tábalgépét. Ha bemutatná, akkor is csak március fele kezdene a szállításba."
"Megírtuk, hogy az Apple új egyezséget kíván kötni a TV-stúdiókkal. Ugyanakkor a kiadókkal is egyezkedik a lapok, magazinok digitális megjelenítéséről az érintő képernyős eszközén." (Hm, az Almalapot már meg sem akarják keresni? - döbbent meg a Gonosz - beképzelt és felfuvalkodott Almalap.)
"Semmi kétsége sem lehet a technológiai fejlesztésekkel foglalkozó olvasóknak, így nekünk, szerkesztőknek sem, hogy az Apple 2010-ben új táblaszerű eszközt mutat be, túl sok jel utal már erre" - írja a The New York Timesban Nick Biltin. "Tegyük egy pillanatra félre a pletykákat és nézzük a tényeket! Itt sorakoznak a különböző szabadalmak, emlyeketa lap hasábján kollégám szeptember óta rendszeresen bemutatott. Újra alkalmazták a Newton egyik mérnökét, Michael Tchao-t. Kiadókkal és tartalomszerkesztőkkel folytatott beszélgetéseim mind-mind a sejtésemet erősítik. A végső megerősítést az Apple egyik régebbi dolgozójától kaptam. Amikor vele beszélgetve az egyik kollégám megkérdezte, hogy mi az igazság az Apple táblagépe körül és mikortól lesz kapható, csak annyit válaszolt, hogy nem mondhat semmit, de: 'Steve nagyon elégedett az új táblagéppel.' Egy másik alkalmazott szerint nagyon meg fogok lepődni azon, ahogy a táblagépet használom."
A táblagéppel kapcsolatos körképet zárjuk az Ars Technica cikkének búcsú-gondolatával: "Egyetlen kérdés maradt csak: hogy fog kinézni, hogyan lehet használni és mibe kerül majd?"

Jobs élete képekben 12. (via Fortune)


Idén májtranszplantáción esett át Jobs, az év első felében nem is járt be az Apple-höz. A kép Jobs házában készült (amint látható, vett egy háttámlás széket legalább).

2009. december 27., vasárnap

Jobs élete képekben 11. (via Fortune)


A XXI. század az Apple számára a Mac OS X (ez nem iksz, hanem tízes - jegyezzük meg) bemutatásával kezdődött, a ma használatos Hóleopárd a Mac OS X 10.6, ennek az operációs rendszernek a hetedik változata (mert volt egy 10.0 :). A képen középen az operációs rendszer szoftverfejlesztést vezető Avie Tevanian áll, a székben Jobs. Kivételesen nem a védjegyévé is vált fekete garboban.

Jobs élete képekben 10. (via Fortune)


A bukdácsoló üzletmenetű Apple megmentőként várta vissza Steve Jobst, az alapítót. Jobs drasztikus intézkedéseket hozott, kidobta az Apple termékek közül a nyomtatókat, szkennereket, végletesen leegyszerűsítette a termék-mátrixot (mai gépekkel elbeszélve: asztali és egyéni - Mac mini és iMac, asztali és profi - Mac Pro, hordozható és egyéni - MacBook, hordozható és profi - MacBook Pro). A raktárkészletet nullára redukálta (vö. hol van a 27 inches iMac?). A képen a bostoni MacWorld Expo-ról sétál szállodája felé pár kollégájával Steve. Ekkor még évente három MacWorld kiállításon vett részt az Apple, San Francisco-ban, Bostonban és Japánban. Jövőre egyen sem tervez megjelenni.

Jobs élete képekben 9. (via Fortune)


1991-ben a Furtune összehozta a mindennapi számítástechnika két meghatározó alakját. Jobs ekkor a NeXT-t vezette, Bill Gates már multimillárdos volt a Microsofttal. A kép Jobs (San Francisco elővárosának számító) Palo Alto-i otthonában készült. Jobs továbbra sem bútorimádatáról ismert.

2009. december 26., szombat

Jobs élete képekben 8. (via Fortune)


Az Apple-től való kirúgása után Jobs a Next céget vette meg és tervezte felfuttatni, ám az üzleti siker váratott magára, a Next (majd ehhez csatlakozva a Pixar) gyakorlatilag felélte Jobs magánvagyonát, amelyet az Apple-nek köszönhetett. Számos befektetőt igyekezett rávenni, hogy a Nextbe invesztáljon. Ezek egyike volt Ross Perot, Amerika egyik fenegyereke (a képen a saroktól ő a harmadik, öltönyben, nyakkendővel, Jobs-szal szemben).
Perot meg ér egy bekezdést! Tősgyökeres texasi, az EDS cég alapítója. A cég más cégek számára végzett adatfeldolgozást még a hatvanas(!)-hetvenes években. Az iráni forradalom (1979) során két alkalmazottját börtönbe vettették Iránban megvádolva mindennel őket, ami a halálra ítéléshez elég. Perot több millió dollárért felbérelt egy amerikai veteránokból szervezett kommandós csapatot, amely elment a két fogolyért és azokat sikerrel ki is szabadította. Pusztán önerőből, állami támogatás nélkül. (Az iráni forradalom során 444 napra megszállták a diákok - haha - az amerikai teheráni nagykövetséget, és ott foglyul ejtettek számos amerikai állampolgárt. Carter elnök helikopteres csapatot küldött a kimentésükre, ám két helikopter egy homokviharban egymásnak ütközött - már iráni területen -, így nem hogy szabadítás nem lett. Carter bukott. Az államnak nem ment.) Perot nimbusza ez ügy kapcsán oly nagy lett, hogy független jelöltként indult az amerikai elnökválasztáson 1992-ben és 18,9 százalékot kapott (az elektorok közül viszont egyet sem szerzett meg). 1996-ban újra indult, de ekkor már csak 8 százalékot ért el (elektori szavazatot ekkor sem). A XX. században ez a két eredmény egyedülálló önállóan induló jelölttől.

Jobs élete képekben 7. (via Fortune)


Az Apple egyik épülő gyárát látogatta meg az Apple csapata. Jobs önfeledten és buszon. (1987)

Jobs élete képekben 6. (via Fortune)


"Életed végéig cukrozott vizet akarsz árulni a gyerekeknek, vagy inkább megváltod velünk a világot?" - szegezte az alig húsz múlt Steve Jobs a kérdést a Pepsi Cola elnökének. Sculley az utóbbit választotta. Ám a nagyvállalati irányítási tapasztalattal bíró Sculley és a heveny "mindent én irányítok" Jobs nem jött ki egymással. Így Sculley, az Apple igazgatója egy évvel később kirúgta az Apple-től Steve Jobst, az egyik alapítót. Ezt követte Jobs Next-es és Pixaros tucatnyi éve, amíg Sculley egészen 1993-ig vezette az Apple-t. (Így Sculley volt az elnök, amikor Magyarországon megkezdődött a Macintosh legális, hivatalos forgalmazása.)

2009. december 25., péntek

Jobs élete képekben 5. (via Fortune)


Jobs a Macintosh-sal pózol. A kép 1984 januárjában készült, ekkor mutatták be a céget másodszor megújító Macet. Az 1984 hirdetés, amelyet egyszer sugároztak csak a televíziók a Super Bowl döntöjőben, mára tananyag lett minden magára valamit adó reklámiskolában.

Jobs élete képekben 4. (via Fortune)


A Time magazin tette közzé ezt a képet 1982-ben. Jobs nem mondható bútormániásnak - azóta sem -, ahogy ezt ez a Los gatosi otthonában készült kép is igazolja.

Jobs élete képekben 3. (via Fortune)


Jobs épp értekezletet vezet az Apple konferencia termében Cupertinoban a Macintosh fejlesztő csapat részvételével. Az értekezlet 1982-ben volt, a gépet 1984-ben mutatták be.

2009. december 24., csütörtök

Jobs élete képekben 2. (via Fortune)


Ahogy az a valóságban ritkán fordult elő: Jobs és Woznaik békés egyetértésben fejleszti az Apple II számítógépet - a kép 1979-ben készült a Life magazin részére.

Jobs élete képekben 1. (via Fortune)


Steve Jobs 21 éves korában Steve Wozniakkal megalapította az Apple céget. A képen Jobs szülei garázsa előtt áll, ez volt a cég első székhelye. Az alapítás idejére Jobs (örökbefogadó) apja kipakolta a kocsijához tartozó szerszámokat, az utcán parkolt, hogy legyen helye a fiúknak. Sőt, hazahozott egy fából készült munkaasztalt is, hogy legyen min dolgozni a fiúknak. A kép 1996-ban készült, épp húsz évvel a nagy esemény után.

2009. december 23., szerda

Egyre jobb az Adobe

Az Adobe egyre javuló eredményekről adott hírt. A tőzsdei árfolyam és nyereség centek részletezése nélkül elmondható, úgy tűnik, hogy a szoftver-óriás lassan feláll a számára elbocsátásokkal és visszaeséssel gazdag időszaktól. A CS4-t tavaly novemberben mutatták be, épp a kirobbanó világgazdasági válság elején. Érthető módon a cégek nem rohantak CS3-ról CS4-re firssíteni sem tavaly decemberben, sem az idei első félévben. Úgy tűnik, hogy ami akkor kihagytak, azt mostanában kezdik bepótolni a vállalkozások - itthon is ez a tapasztalat.
Ami igazán szép vezetői feladat, az a CS5 kibocsátási idejének helyes eltalálása. A CS4 messze nem futotta be azt a pályát, amit szántak neki, így a megtérülése még messze van nem csak az optimális, de a szükséges szinttől is. A CS5 fejlesztése viszont haladt, bár valószínűleg lassították, de így is jövőre kész - ennek jele a PS CS5 béta teszt, a Flash CS5-ről szóló hírek. A kérdés az, hogy hagyják-e veszni a CS4-t pénzügyileg, jöjjön a CS5, mert így a CS5 újdonságai nem vaulnak a polcon állva. Érv lehet ez a döntés mellett, hogy egyre több cég véli úgy, átugorja a CS4-t. Ehhez persze az is kell majd, hogy lehessen CS3-ról CS5-re frissíteni, eddig szinte bármilyen keresztalkalmazásos, keresztplatformos frissítést támogatott az Adobe.
A másik lehetőség, hogy tolják a CS5 bemutóját, esetleg meglebegtetik a 2011-es dátumot. Ez javítja a CS4 bevételi lehetőségét, a cégek sem várnak a végtelenségig a szoftver-frissítéssel. Viszont az Adobe-t rákényszerítheti a lassan béta állapotú programok egyes részeinek újraírására, hogy azok frissek legyenek.
Az Adobe kapcsán ne felejtsük el, 1,8 milliárd dollárért megvette a webelemző Omniture céget - a szakértők egyrészt sokallták az árat, másrészt nem tudták az Omniture-t szervesen elhelyezni az Adobe szoftver-térképén, ami persze nem is az ő feladatuk.

Jövőre a Newsweek szerint...

... az Apple végre bemutat valamit, amit táblagépnek nevezünk.
... vagy a Google nem listázza többé Murdoch (sajtómágnás) lapjait, vagy Murdoch éri ezt el perben.
... Napokra összomlik a Facebook (és megugrik a termelékenység - Gonosz Almalap).
... megszűnik a Starbucks imádatod, szakítotok. (Ehhez persze kellene, hogy a lassan évtizedes ígérgetés után nyíljon is egy Starbucks kávézó itthon.)
... a netes moziletöltés kinyírja a még lábra sem kapott Blurayt.
... pénztárca helyett az iPhone-t használod fizetésnél.
... a Facebook nyilvános részvénykibocsátást hajt végre.
... a Twitter elbukik.
... a Microsoft kirúgja Ballmert (Vista, Zune, Bing ...)
... az USA monpólium miatt beperli a Google-t.

Mac és Pécé karácsonya - 2008

A tavalyi évben ismét két reklámot készített az Apple a Mac és Pécé karácsonyáról.




Mac és Pécé karácsonya - 2007

Mac és Pécé karácsonyi dalt énekel. Énekeljük együtt!

2009. december 22., kedd

iPhone Google map újítás

Tegnap Bombayt néztem iPhone Google mapsen, ezért csak most vettem észre, hogy a Nagykörúttól befele vektoros házakat rajzol a Google térkép (nem mūhold) nézetben.

Jobs a legjobb vezérigazgató

Legalábbis a Harvard Business Review (HBR) szerint (az újság magyar nyelven is megjelenik).
A választás során nem az eltelt pár hónapot, évet értékelték a szakújságírók, hanem az eltelt három évre tekintettek vissza, legalább ennyi idő kell egy vezető teljesítményének felbecsléséhez. Ráadásul a versenyben nem csak vezérigazgatók, de al- és fődirektorok is indultak, nem is szólva az ilyen-olyan manager címkével ellátott titkárnőkről (oks, iroda-vezető, azaz office-manager - bár őlet azért a lap nem versenyeztette). A manager 'címke' egyik hazai csúcsa egyébként a transport-manageri, amely kiadásra a MasteMac hajdan volt Apple-delaernél esett meg. A titulus nyertese a cég kiszállítója volt.
A HBR 2000 nemzetközileg elismert vezető teljesítményét pontozta, értékelte, a listát szeptmebr végén zárták le, azóta osztottak pontokat.
Első lett Steve P. Jobs, az Apple alapítója és vezérigazgatója (CEO), második a Samsung, harmadik a Gazprom vezetője. Jobs első helye messze nem meglepő, évek óta szerepel a HBR listáján, ahogy más összeállításokban is, jellemzően a legjobbak közt. A HBR vezető rangsorolási metódusa nem csak az egyéni és céges teljesítményt veszi figyelembe, hanem gondot - és pontot - fordít az iparági kihatás mérésére, illetve a társadalmi- és környezetért érzett felelősségvállalásra is.
Lehet hogy Jobs a legjobb CEO, de ettől a hazai 27 inchesre vágyóknak nem lett karácsonyra számítógépe...

Mac és Pécé karácsonya - 2006

Utazás az időben a Mac és Pécé (Get a Mac!) hirdetések segítségével. Akkor a 320x240-es felbontás volt a csúcs, ezért ez a minőség - de ez is az időutazás része.





Mindenkinek kellemes ünnepeket kíván az Almalap! (Még a Gonosz Almalap is!)

2009. december 21., hétfő

Ennyi - idén már nem szállít az Apple

A hazai viszonteladók ezzel a közléssel szembesültek - az ő/mi feladatunk a vevőknek továbbadni ezt az infot. Azt, hogy miért nem szállít idén az Apple, azt nem szeretném és nem is tudom megérteni. (Csak a tudásbázis bővítése okán: az Apcom-országokba = Kelet-Európa - Lengyelország nincs további szállítás 2009-ben.) Így azt kell eladni, amely az egyes boltok raktárában van, illetve a központi raktárban. Jól kibeszélve a központi raktárt, asztali gépeket nézve ott egyetlen Mac minin kívül csak Mac Pro van, abból viszont bőven. Hordozható gépből Air nincs, viszont aránylag sok van a kis MacBook Pro-ból, de a többi hordozható gépből is akad pár tíz darab a későn eszmélő karácsonyi ajándékozóknak.
Ha arra gondolok, hogy idén az eladott gépek asztali-hordozható aránya drámain a hordozható felé billent - itthonról is lenne pontos számom, az egyik gazdasági hetilap (HVG) közölt évekre visszamenő grafikon, majd ide másolom, ha hazaérek, - nagyjából 1:5 arányban, akkor azért nincs nagy vész. Bár legyünk kemények: ez hihetetlen, messze nem méltó egy prémium kategóriában utazó világcéghet.

2009. december 17., csütörtök

10 dolog, ami előbb volt Macen, mint Pécén

Sok-sok héttel ezelőtt megírtuk, melyek azok a megoldások, amelyeket a felhasználó előbb láthatott Windows alatt, mint Macen. Akkor is ígértük a visszavágót, most jött el az ideje!
1. A Dock megjelenése, viselkedése
A Windows 7 taskbarja nagyon hajaz a Dockra, nagy, felirattalan ikonok (persze ez módosítható). A taskbar a hetesben azt a célt szolgálja, hogy innen indítsunk programot és ide kicsinyítsünk le futó programot - ismerős, nem? Bárhová beránthatsz egy ikont a taskbarra, majd megragadva átpozícionálhatod - ahogy Macen. A Windows 7 taskbarjan az ikon kerete jelzi, hogy a program fut, a Leopard óta az ikon alatti apró pont a jele ennek Macen. A Dock ötlete a NeXTstep OS-ből való, a NeXT Jobs cége volt, amikor Apple-től való "száműzetését" élte. A NeXT pedig Acorn Arthur OS-éből emelte át a Dock ötletét, az OS kibocsátási dátuma: 1987.
2. Dock menük
A Windows 7 taskbarjának épp úgy vannak menüi, ahogy a Hóleopárdnak - vagy ahogy azt a Macesek már a Leopárd alatt megtapasztalták. A (CTRL+)klikkre felpattanó menüben találunk utasításokat és fájl eléréseket is. Egyes programokhoz (iTunes) egyész menü-rendszert kapunk az ikonra kattintva, hasonlót a Windows 7-ben is találunk. A böngészők esetében nincs eltérés a kapott parancsok közt a két oprendszert nézve. És a jobb-klikk mindkettőnél használható.
3. Aero Peek vs. Exposé
A Windows 7 Aero Peekje egyszerre tünteti el az összes ablakot a kijelzőről, ahogy ezt tette 2003-ban az akkor bemutatott Mac OS X 10.3 Párduc. Az Aero Peek és az Exposé egymás megfelelője, hiszen használatukkal az Asztalhoz férünk egy mozdulattal hozzá, majd egy másik mozdulattal visszakapjuk az azt elfedő ablak-halmazunkat. Az Aero Peek csak teljesen áttetszővé teszi az ablakokat, amíg az Exposé szép animációval a kijelzőn túlra tolja őket.
4. Fájl betekintő
A Windows Vista és a Windows 7 is alkalmazza a Preview Pane-t Explorer alatt vagy a taskbarba zsugorított elemekre - csak ilyesmit előbb láthattunk Macen. A 2000-ben debütált Mac OS X 10.0 bemutatta oszlopnézete volt az első megjelenése ennek a funkciónak. Amikor kiválasztunk egy fájlt, a következő oszlopban megjelent az előnézeti képe. (A 10.0-ra figyeljünk fel, innen a beugrató kérdés, hanyadik Mac OS X rendszer a Hóleopárd Mac OS X 10.6? A helyes válasz: a hetedik!) A Windows Preview csak előnézet, a Mac OS viszont zenét, videót is képes helyben, aalkalmazás indítása nélkül, lejátszani, szöveget formázottan mutatni. A 10.5 Leopárd elhozta a Cover Flow nézetet (körhinta), de ennél is ütősebb a Quick Look. Bárhol legyünk a Finderen belül, válasszunk ki egy vagy több fájlt, a szóköz billentyűt leütve belenézhetünk a fájlok tartalmába anélkül, hogy a hozzájuk rendelt alkalmazást el kellene indítani. A PDF és más doksik lapozhatók, a mozik megnézhetők, a zenék meghallgathatók.
5. Gadget - Widget
A Windows Vista ismertette meg a pécé használókkal az apró, egy célfeladatot teljesítő kisalkalmazásokat, amelyek gyakran a netről gyűjtenek információt. Ezek a gadget-nek nevezett programok kísértetiesen emlékeztettek a Mac widgetjeire (ezek a Dashboardon ficánkolnak), ez utóbbit a Tigris hozta Macre jóval korábban. A Mac több widgettel érkezik, mint amennyit a Windows kínál, de még több tölthető le a netről. A gadgetek elvegyülnek a többi ablakban futó alkalmazás közt, a Macesek csak a Dashboardon futnak. (Aki Macest szeretne fejleszteni, letöltheti ehhez az ingyenes fejlesztő-eszközöket, a programozáshoz html, css és javascript ismeret szükséges.)
6. Ragacs
A Windows 7 egyik kellemes új szolgáltatása a sárga cédulák, ragacsok kezelése. A Macesek ilyesmit 1994 óta használnak, a Mac OS 7.5 egyik újdonsága volt ez.
7. Elmentett keresés, Okos mappa
Az Okos mappa először a Mac OS X 10.4 Tigrisben jelent meg. Ez valójában egy virtuális mappa, amely tartalma általunk megadott feltételektől függ, mintha folyamatos keresést végeznénk. A Microsoftnak megtetszett ez az ötlet, így a Windows Vista alatt megjelent a Saved Search. Mindkét oprendszerben a baloldalon találjuk ezeket a kiemelt kereséseket vagy okos mappákat - mindkettőben a bal oldali hasábban, mindkettőben mappaként viselkedve.
8. Hálózaton elérhető gépek automatikusan beköszönnek
A Leopárdban már nem kellett kattintani ahhoz, hogy a Finderben lássuk az elérhető gépeket, azok automatikusan megjelentek a sidebaron. Ez nagyon tetszhetett a Windows Vista fejlesztőinek, mert eldobták a hosszú időn át dédelgetett Network Neighborhoodot, és lefordították Windowsra a Maces megoldást.
9. RSS hírszál
Az Explorer 7 (Windows Vista) egyik újdonsága volt az RSS hírszál-olvasó képesség. Ám az Apple hamarabb mutatott be böngészőbe integrált RSS olvasót: Mac OS X Tigris, Safari 2. (Magánvéleményem: alkalmi RSS olvasásra jó a Safari vagy bármelyik böngésző, de tucatnál több RSS szál követésére nem, ahogy a Mailt sem tartom ideális megoldásnak. RSS-böngésző kell, például a NetNewsWire vagy hasonló tudású megoldás.)
10. Windows Disk Image Burner vs. Disk Utility
A Windows 7 megjelenése előtt nem volt Windowsos megoldás ISO disk CD-re vagy DVD-re írására, most már ez az ISO fájlra duplán kattintva megy. Szép. Bár a Macesek a Mac OS X megjelenése óta képesek dmg létrehozására és lemezreírására a Disk Utility segítségével.

Windows és Explorer

Régen, réges-régen, amikor még Bill Gates vezette a Microsoftot, a cég későn ébredt rá, hogy új idők új szele fúj: itt az Internet korszak. De ráébredt és megalkotta saját böngészőjét, az Explorert. Amelyet szépen összecsomagolt a Windows operációs rendszerrel. A Windowst pedig a gyártók a gépre feltelepítve (OEM) adták oda a kereskedőknek. Hiába ágált e gyakorlat ellen az addigi piacvezető böngésző, a Netscape, mire a pert elnyerte, már csak a neve maradt meg az emberek emlékezetében.
Az EU szervei előtt is nekimentek a Microsoft árukapcsolatának, ahogy tették azt Amerikában. A tengerentúlon előbb végzett a jog gépezete, a mi nap megszületett a döntés az Únióban is, az európaira gondolok. A Microsoft vállalta, hogy indításkor a pécé rákérdez, marajdon az Explorer (már a nyolcas számú) az alapértelmezett böngésző, vagy esetleg mást szeretne a kedves felhasználó. Cserébe az EU elvetette a Windows betiltásától több milliárd euróig terjedő büntetések mindegyikét.
Az Explorer folyamatosan veszít piacrészesedéséből, jelenleg legnagyobb kihívója a FireFox, bár az Apple Safarija is partiba van - meglepő módon még pécén is. Macen a Safari vezet, de a Firefox itt is nagyon erős.
Ugyanakkor érdemes a fenti történetet másik szemszögből is megvizsgálni. Adott egy cég (Microsoft), amelynek előre telepíti oprendszerét (Windows) az eladásra kerülő gépekre. A gépekre felkerül egy szoftver is (Explorer), amit a felhasználó nem biztos, hogy használni kíván. Most helyettesítsünk: Microsoftot Applel-lel, Windowst Mac OS X-szel, Explorert Safarival vagy iLife-fal. Szinte minden nap meglepetés számomra, hogy valaki nem pereli be az Apple-t, hogy árukapcsolással ad el terméket, mert ő, a peres fél, unixolna a gépen, ahhoz pedig iLife, Safari nem nagyon kell. Vagy: azért vetetik meg vele a Mac OS X-t, hogy feltehesse a Windowst, amit használna - az OS X csak ehhez kell.

2009. december 16., szerda

Bulleting és nyelvtudás

A címben írt kifejezés felsorolást jelent. Valakinek a Közel-Keleten (lásd képen a billentyűzetre matricázott sárga jeleket) nyelvi nehézségei lehettek. Mindenestre a MacBook Pro - egy alutömbből faragva! - golyófogó. (kép a bogban látható)

Kaposvári Egyetem

(Privát előhang: mivel egy éven át Kaposváron a Füredi II. laktanyában óvtam a II. világháborút látott technikát és a laktanya disznait 1983-84-ben, így a város messze-messze nem a szívem csücske. Sőt.)
2008-ban a Dávid Péter vezette dPix Apple viszonteladó közel 110 Macintosh és rengeteg szoftver eladásáról állapodott meg a Kaposvári Egyetemmel, azon belül is a Művészeti Főiskolai karral. Ide 72 darab iMac került, a gépekhez 21 Final Cut licenszet is vett az Egyetem. Az üzlet nem egyik hónapról a másikra született, Dávid Peti az egyik legrégebbi Apple viszonteladó (Szombathely), a Kaposvári Egyetemmel több, mint 10 éves a kapcsolata - ez érett most be.
Ahogy azt Péter az Almalapnak elmondta, egyedül nem is lett volna képes ekkora megállapodás tető alá hozására, Gulyás Pisti, az Apcom CE oktatási felelőse segített. Az egyetemen a Macintosht nem szent tehénként tartják szekrénybe zárva (vagy "ezt senki sem tudja használni" felkiáltással lakatolják le), szinte éjjel-nappal dolgoznak a Maceken. Nem csak filmet vágnak, de varázslatos kísérletezéseket is végeznek. Péter mesélte, az USB-n csatlakoztatnak egy fejre szerelt mozgásérzékelőt, a bejövő jel alapján az iMac színeket jelenít meg, különböző zenéket játszik le.
A 72 gépes labor elnyerte az Apple-től a hivatalos egyetemi oktatási központ (Apple Authorized Training Center for Education) címet, így jogosult oktatókat és diákokat Apple Pro alkalmazásokból vizsgáztatni. Az Egyetem törekvése, hogy egyedi, kiemelkedő lehetőséget teremtve az ország vezető kreatív képző intézetévé váljon. (A Macesítés a most folyó hallgató-vadászat időszakában erős fegyver.)
A 72 iMac mellett az adminisztráció is Macet kapott a tavalyi évben, az irodai-, adminisztrációs részre 36 gép került, ennek java Mac mini volt, de akadt pár MacBook és MacBook Pro is.
MIért most írunk erről?
Pár napja írták alá a hivatalos megállapodást az Apcom CE és az Egyetem képviselői a fenti, már megtörtént beszerzésről és a további együttműködésről.

Karácsonyt kommunikált*

A Morpho Communications "az Apple termékek kizárólagos hazai disztribútora" kommunikációs partnere, valamint számos jó nevű IT cég megbízottja. Ez meg a cég YouTube-os karácsonyi üdvözlete: (blogról nézed!)



* be szép cím ez :)

Télapó itt van, de hol a 27 inches?

Itthon is sok vásárló dühöng azon, hogy nehezen jut a 27 inches iMachez, a viszonteladók semmit sem mernek ígérni, a disztribúció hivatalosan nem nyilatkozik, de magánbeszélgetések során jelzi, épp olyan kiszolgáltatott az Apple szállításának, amennyire a viszonteladók az övének. Ám a 27-es problémái és késedelmes szállítása lassan Amerikában is átlépi a tűrésküszöböt, egyre több Apple-lojális szájt és blog boncolja, mi is lehet a hiba. Az Apple - szokásának megfelelően - hivatalosan nem nyilatkozik, az egyik meghatározó amerikai médiának küldött levelében is csak sajnálkozsát fejezte ki a helyzet miatt.
De mi a baj a 27 inchessel?
Az Apple - hivatalos - álláspontja szerint ismét alábecsülték a keresletet, ami meglepő és nem meglepő, az elmúlt évek karácsonykor kurrens termékéből mindig alábecsülik a keresletet. Jól mutatnak az Apple Store előtt sorbanállók, de nem élvezik a reklámfiú vagy reklámlány szerepüket. "Az új iMac kirobbanó siker, és mi minden erőnkkel ezon vagyunk, hogy mihamarabb kielégítsük a keresletet" - ez az Apple hivatalos mondata. Egy jó marketingblog valószínűleg napokig rugózna azon, hogy ekkora semmit mondó mondatot hogy és miként lehet kiadni. Egyszer dicsérjük magunkat - kirobbanó siker -, aztán azt mondjuk, annyi gépet akarunk eladni, amennyit csak lehet - még szép! Tényleg? Komolyan? "Bocsánatot kérünk azoktól, akiknek a késedelmes szállítás problémát okoz." Ez rendben, de mi az ok? Azt nem kötik a mi orrunkra. Ezért máséval szagoltatjuk ki.
Egyrészt gond van a 27 inches kijelzőjével. A netet is bejárta a törött kijelzővel érkező Macek képe, számos fórum szól ezekről, a Macworld magazin próbavásárlása is igazolta, hogy nem egyedi problémáról van szó. Ha nem törött a kijelző, akkor a frissítési ciklusa okoz vibrációt, ilyen hibából vagy kétszerannyi lehet, legalábbis a webes statisztika szerint.
Amiről kevesebb szó esik, az az ATI kártya, legalábbis Brian Marshall, a BroadPoint AmTech elemzője szerint. Ő az ATI kártyát tartja az utóbbi probléma okozójának. "Mi lett az nVidiával?" - kérdezi Marshall. "Az Apple ATI kártyát rakott a 27 inches és az egyik 21 inches iMacbe, de csak a nagyobbik gép szállítása akadozik." Szerinte a 27-es nem akkora siker, mint amekkorának azt az Apple kommunikálja.
A 27 inches iMacet még októberben jelentette be az Apple, mint minden idők legütősebb (legnagyobb, legszebb, legerősebb, legbármibb) iMacjét. December első hetében jelezte a cég, hogy további két hetet csúszik a rendes szállítással. És hogy a hazai viszonteladók megnyugodjanak - illetve bücskék legyenek, ha van nekik 27 inchesük -, az Amazon.com, a Mac Connection, a ClubMac.com kiemelt nemzetközi dealerek raktárában sincs egyetlenegy szem 27 inches iMac sem. És karácsonyig nem is lesz.

2009. december 15., kedd

A rendszergazda

Közismert vicc, hogy a számítógépközpont üzemeltetéséhez - feltéve, hogy az Apple -, nem kell más, csak egy ember és egy kutya. Az ember azért, hogy enni adjon a kutyának, a kutya pedig azért, hogy ne engedje az embert a számítógép közelébe (nehogy elrontsa azt). Nos, új megvilágításba helyezte ezt az idilli képet egy netes játék oldalán talált bejegyzés. E szerint nincs humán erőforrásra szükség a felhalmozott technikai eszközök üzemeltetéséhez, a rendszergazdát azért alkalmaznak, hogy legyen kit kirúgni, ha gond van a kütyükkel.

Hóleopárd könyv (12)

Elkészült a Finderről szóló fejezet, ennek része az Asztalt és a Dockot is bemutató oldalak. Az Apcom CE vezetőjével beszélgetve ismét felötlött - bár más feladat kapcsán -, hogy a menük, parancsok, megnevezések magyarul vagy angolul szerepeljenek. Illetve Asztal legyen, vagy Desktop. Az Asztal magyarabb, de a desktop-picture jelentése a számítógép-használók számára egyértelmű, az Asztal-picture brutális, az Asztal-kép vicces, az Asztal-háttérkép pedig hosszabb, mint könnyen használható lenne. Noha jövő évtől javul a honosítás menete - az Apple saját kezébe veszi, ha jól olvassuk a lokális jósda jeleit -, de ez nem jelenti, hogy azonnal lesz magyarul is OS, iLife vagy bármi más, de ebben az irányban lépés a magához vonás.
Addig marad az a megoldás, hogy az angolul használt kifejezések maradnak a könyvben, az első előfordulásuknál megmagyarázom őket, megadva a magyar (Windowsos) verziót is. A magyarul is használtaknál az első előfordulásnál pedig zárójelben ott az angol, hogy beazonosítható legyen a kifejezés.

2009. december 14., hétfő

Photoshop iPhone-ra



Már pár hete megszerezhető a Photoshop iPhone-os változata. Ahogy ezt a képen is láthatod (blogban), a Photoshop itt az értékesítést segítő marketing eszköz, a Ligthroom Extra Light találóbb lett volna. De kellemes képjavító eszközt kapunk az iPhone-ra.

2009. december 12., szombat

fn.hu

A Figyelõ gazdasági hetilap saját iPhone alkalmazást fejlesztett, amely már ingyen letölthetõ, fn.hu néven.






2009. december 11., péntek

Szoftver-frissítések

Érdemes a héten ránézni a szoftver-frissítésre (Alma menü > Software Update), mert az Apple számos fontos frissítést tett közzé a héten. Ilyen az AirPort frissítés, amely minden wi-fis Macet érint. Az EFI firmware frissítést a hordozható gép tulajdonsoainak ajánljuk telepítésre (MacBook és MacBook Pro). Valamint elérhető a SuperDrive Firmware frissítés is.

Fejlesztő nem vész el, csak átalakul

Dan Bricklin a Harvard Business School diákja volt a hetvenes évek második felében. Egyik nap elmesélte barátjának, Bob Frankstonnak, hogy egy elektronikus táblázatról gondolkodott el, amely számítógépen lenne futtatható. Összeálltak hát ketten, 1979-ben megalapították a találó nevű Software Arts céget, amely 99 (akkori) dollárért adta a VisiCalc nevű táblázatkezelő programot. A program az Apple II számítógépen futott. (Erről bővebben itt olvashatsz: klikk!) Ma egyébként az egyetem falán emléktábla, amely "az informatika korának megkerülhetetlen alkalmazásának" nevezi a VisiCalcot.
Fejlesztő nem vész el, csak átalakul, Bricklin ma iPhone alkalmazást fejleszt, amit bárki megvásárolhat az App Store-ból 1,99 dollárért. Az alkalmazás neve NoteTaker, kézírás felismerő program.
"Néha kedvet kapok valami új dolog programozására. Utoljára a SocialCalc programot készítettem el, amelyet az OLPC (Minden gyereknek Laptopot) minden gépére fel is tesz. ("Hiába, az alma nem esik messze a fájától" - mondta az Almalap, amikor kiderült, a SocialCalc táblázatkezelő alkalmazás.) Gondolkodtam a Google Android, vagy a Palm Pre fejlesztésen is, de az Apple az egyetlen, amely bevételt is kínál a fejlesztések ellenében" - mondta a veterán szoftverfejlesztő.
Akarsz még egy Apple-hőskorhoz kapcsolódó táblázatkezelős történetet olvasni? Klikk! Utolsó bekezdés...

Flash frissítés, búcsú, CS5?

Az Adobe szájtjáról letölthető a Flash Player legújabb változata, amelyben pár biztonsági rést foltoztak be. A kevésbé félősek kivárhatják, amíg olyan weblapra lépnek, amelyen lévő flash-betét ehhez a verzióhoz ragaszkodik, akkor az oldal szólítja majd fel őket a frissítésre.
A közeljövőben megjelenő Flash Player 10.1 (a mostani frissítés még csak v10.0.42.34 :D) már nem készül el a PowerPC G3-as processzorra, így akinek ősöreg Macje van, az lemarad.
Az új Flasht pedig az Adobe 2010 első félévére ígéri.

2009. december 10., csütörtök

iPod touch, a csábítószer

"A Facebook-generáció számára az iPod touch a csábítószer, amely az iPhone elérésre ösztönöz" - állítja a mobil-piac elemzéssel foglalkozó Flurry cég elemzője, Peter Faragó.
Az iPod touchot sokan az iPod sorozatok örökösének tartják, a piac 70 százalékát birtokló, a zeneipar hagyományos rendszerét pár év alatt padlóra küldő iPodokénak. A touch azonban ennél több, népszerűsíti az iPhone OS-t, erősíti a közösségi kapcsolatok ápolását és persze remek játékeszköz - már majdnem konzol. Mire a Facebook generáció felnőtté váló kezéből kiesik az iPod touch, nagyon határozottan fogják tudni, melyik a helyes mobil-telefon választás.
A Flurry most közzétett elemzése szerint az iPod touch még az iPhone növekedési ütemét meghaladó módon terjed, különösen igaz ez a használatra vetítve. Az iPod touchosok többet lógnak a neten, többet kommunikálnak, mint az iPhone tulajdonosok. (A Gonosz Almalap szerint azért, mert nem tudnak telefonálni, ilyen egyszerű a magyarázat.) Az iPod touch annyira egyedülálló a maga nemében, hogy nagy nehézség árán tudnánk csak hasonló eszközt, netán gyártót nevesíteni. Eddig egyébként 58 millió iPhone OS szoftvert adtak el, az iPod touch részesedése 40 százalékos.
A Smartphone Industry Pulse (Okostelefon Iparági Pillanatkép) jelentés egyébként a Flurry szolgáltatásait igénybevevők szokásait vizsgálva készült, ez napi 15 millió esetet jelent. Az észlelt mobil platformok közül statisztikai hibahatár fölé az iPhone OS, a Blackberry, az Android és a JavaME emelkedett. Másképp számosítva: 45 millió felhasználó ezen a négy platformon 3000 alkalmazást használhatott, hogy akaratlanul statisztikai adattá váljon.



A grafikon is jól mutatja a trendet. A grafikon jobb oldalán a novemberi megoszlás látható, a júniusi 57 százalékról esett 50 százalékra az iPhone, ezalatt az iPod touch 31-ről 35 százalékos részesedésűvé nőtt, az Android pedig 10-ről 14-re, ami magára vetítve 40 százalékot jelent. A 14 százalék azért eltörpül az iPhone OS 85 százaléka mellett, de nem lebecsülendő.
"A gyerekek [szociális] kapcsolati foka nagyon magas, a technológia pedig kínálja, hogy perce kövessék egymás életét" - magyarázza az iPod touch tinédzserek körében való kiemelkedő népszerűségét Faragó. "Facebook, MySpace, Twitter, YouTube mind elérhető a touchról. Az Apple stratégiája a marketing tankönyvek alapján is érthető: olyan hamar tedd a szolgáltatásod/eszközöd elválaszthatatlan felhasználójává, amilyen hamar lehet. Esetleg egy nappal korábban. A szülők nem szeretnek telefont venni a gyereküknek, eddig talán inkább iPodot vagy Gameboyt adnak a kezükbe, most az iPod touch az, amivel egy tinédzsert boldoggá lehet tenni. Tapasztalatom az, hogy a 8-10 évesek azonnal előkapják a zsebükben hordott iPod touchot, ha rákérdezek kedvenc zenéjükre vagy fényképekről beszélünk. Azonnal meg tudják mutatni."
A többi mobil platformnak nincs hasonló eszköze, amit egy szülő bátran adna a gyerek kezébe, vagy amire egy gyerek az iPod touchra vágyáshoz hasonlóan kívánna. "Érdekes, mert az Apple valamikor 2003-ban mutatta be az iPodot [2001 október, FG], amely az új 'walkman'-né vált. Az iPod touch viszont az iPhone kivonata, amelyben persze megtalálhatók az iPod funkciók is" - mondta még az elemző.

Firefox hibaüzenet

A kép mindent elmond (blogból látható)


A Safarit használom. Ezen át bankolok a CIB-bel. Ami vicces, mert a Safari szerint a CIB biztonsági tanúsítványa érvénytelen. (A bankfiók alkalmazottja már a tanúsítvány szó kapcsán is értetlenné válik.) Viszont ha nem a "Kilép" gombra kattintva lépek ki a CIB külön felpattanó ablakából, akkor a Safari újraindítása nélkül vissza nem jutok a CIB-be. Most épp tele volt a Safari tabulátor sorom - például egy másik blog bejegyzés írása miatt is -, gondoltam, a Firefox-szal játszva megoldom a bank elérést, így nem kell a Safarit újraindítanom.
Tévedtem.
A Firefox konzekvensen ezt a hibaüzenetet adja.
Ilyen önbeismerő, hibát át nem hárító üzentet.
Majdhogynem örülök is. Csak épp bankolni nem tudok. (Persze ez sem gond. Követve a példaadó multik hozzáállását - 30, 60 napra fizetés, ezúton közlöm, nálunk február 29. az utalási nap.)

A wi-fi jövője

Ahol az adatátviteli sebesség nem kritikus, ott egyre gyakoribb, hogy a számítógépeknek nem építenek ki külön (Ethernet) hálózatot, hanem wi-fi megoldást alkalmaznak. Ma már minden Mac wi-fi képes (a Mac Pro-ba is rendelhető wi-fi kártya). Az Apple sajá wi-fi routert is kínál, ezek az AirPortok. És ott az archíválás kérdését is megoldó Time Capsule. A most használt wi-fi adatátvitel kódja a 802.11n szabvány névre hallgat. Igény lenne rá, így már elkészült a következő lépcső is, a gigabit-wifi. Mi is lesz ez?
Pár év múlva az 1Gb/s átviteli sebességű wi-fi pont épp oly hétköznapi lesz, mint a mostani 'n'-esek. Ám ezek a potok várhatóan két sávon dolgoznak majd, hiszen rengeteg eszköz lesz, amelyet hamarabb vettünk meg, mint az új átviteli eljárás elérhetővé vált volna, így a régi eszközök nem beszélik majd az új nyelvet. (Ez most is így van, a három évnél idősebb gépek nem tudnak 'n'-nül, csak 'b/g'-ül. A különböző betűk mind a 802.11-es szabványhoz tartoznak, de mind-mind más átviteli frekvenciát és sávszélességet jelent.) Az 'n'-es szabvány elvileg 600Mb/s átvitelt tesz lehetővé, a valóság 450Mb/s körül szitál. (802.11 wiki magyarul, angolul)



Jelenleg a vezetéknélküli adatátvitel jellemző működési sémája az, hogy van egy wifi-pont, és ahhoz kapcsolódnak a gépek, a wifi-ponotokat pedig valamilyen kábeles hálózat (Ethernet) köt össze. Pedig lehet wifi-hálózatot kiterjeszteni úgy is, hogy két wifi-pont képes egymással is adatot cserélni - az AirPortok és TimeCapsule-ök tudják ezt. (Almalap cikk, 3. pont alatt elrejtve - kicsit hibás a webes tördelés, mert épp ez a cím: Két AirPort Extreme nem lett kiemelve) Az új szabvány alkotásakor a fejlődés miatt a wifi-pont-wifi-pont kapcsolatódást, a több wifi-pontból felépülő hálózatot is definiálni kell. Hogyan kezelje a hálózat, ha MacBookkal a kezünkbe átsétálunk az egyik wifi-pont hatósugarából a másik hatósugarába - hogy a legegyszerűbb helyzetet vázoljuk, ami nem kicsit hasonlatos a mobil-telefon és átjátszó-tornyok kapcsolatához.
Ezek ismeretében nem lepődünk meg, hogy a feladat megoldására összeállít üzleti konzorcium - WiFi Alliance - tagjai közt találjuk az Apple-t, a Cisco-t, az Intelt (chip is kell a kütyükbe), a Microsoftot és a Nokiát is, hogy csak a legnagyobb neveket említsük.
A fenti táblázatból is látható, hogy az 'n'-es szabvány két frekvenciát is megad, az Apple eszközei mindkettőn dolgoznak, mert az iPhone csak 'b/g' képes, míg a Macek 'n'-esek. Azaz az Apple kütyüi egyszerre két frekvenciát használnak. Ha az adó (AirPort1) két csatornán (antennán, frekvencián, sávon) ad, és ezt egy vevő (AirPort2) két csatornán (antennával, frekvencián, sávon) képes venni, akkor - leginkább szoftveresen - a két csatornán megosztva átvíve az adatokat gyorsabb lesz az adatátvitel. Mintha két autó nem egymás után haladna egy egysávos úton, hanem két egysávoson haladva egyszerre indulnak és kvázi egyszerre érnek célba. A wifi-eszközökből épülő hálózat esetén egy-egy wifi-ponton olyan adat is áthaladhat, ami nem az adott ponthoz csatlakozott gépről indul vagy oda érkezik. A több csatornásság így erre is megoldást kínál - az egyik csatorna szolgálja ki a helyieket, a másik az átmenő forgalmat. Sőt. Az AirPortnak két csatornája van, az embernek két keze, Sívának hat - miért ne lehetne az AirPortnak is kettőnél több?
Nos, van neki. A WiFi Alliance a három-három felálláson dolgozik (Gonosz Almalap mosoly). Az Apple idén októberben frissítette az AirPort és TimeCapsule termékeit, de csak annyit mondott, hogy "50 százalékkal nőtt a wifi teljesítmény, és 25 százalékkal a hatótávolság" a korábbi eszközökhöz mérten. Ez a 3x3 (antenna, csatorna) elrendezésnek köszönhető. Az AirPortot darabjaira szedő szakértők szerint a mostaninál nagyobb átviteli sebességre is képes lenne az eszköz, az Apple erről még hallani sem kívánt, nem hogy nyilatkozni. (Azt amúgy sem szeret.) Az AirPort belsejében talált chip alapján a nyomok az Intelhez vezetnek, bár hivatalosan ezt sem erősítették meg, de jelenleg az Intel az egyetlen aki 3x3 wifi chipről ismert.
A 802.11 adatátviteli protokoll fejlesztése nem villámgyors, messze nem annyira, mint az általa kínált átviteli sebességé. Az IEEE (ejtsük ájtriplí) szervezet gondozza a 802.11 szabványt. Rendszeresen megelőzi az iparági elfogadottsága egy-egy technikai megoldásnak a szabványba öntését. A rendszeresen egymással konkuráló, de hasonló elvekre épülő, és már évek óta fogyasztók milliói által használt technikák vívnak csatát a szabvány szóért. Így volt ez idén őszig a 802.11n esetében is - már évek óta 'n'-es a világ, szabvány csak most lett belőle.

2009. december 7., hétfő

Spanyolviasz

Vajon mikor lesz az iPhone-hoz tartozó App Store-hoz hasonló App Store Machez? Mac OS X alá? Xcode és más fejlesztõi eszközöket már ad (részben pénzért) az Apple.

2009. december 5., szombat

Két Apple-beszállító januártól a cseheknél?

Az Almalap némi prágai sörfogyasztás (egy Kassáról származott PR-es, egy helyi viszonteladó...) közben azt a pletykát hallotta, hogy Csehországban januártól két Apple disztribúció működik majd a mostani egy helyett. Mivel sem az Apple, sem hivatalos részei nem nyilatkoznak, így több magyarázat is kering, egyik sem a 'tuti', feltéve persze, hogy maga a hír igaz. Az egyik szerint a cseh fejlődés eljutott arra a pontra, amikor az Apple már két disztributorosra veszi a piacot. A második cég kilétéről nincs hír, ahogy itthon, úgy Csehországban is ott az Ingram, amely nemzetközi Apple kereskedő - a nemzetközi azt jelenti, hogy nincs úgy országhoz, régióhoz szögezve, ahogy például az Apcom CE - de ez nem jelent semmit. A másik elmélet szerint az eddigi disztribúció munkájával elégedetlen az Apple, de nem akar egyik napról a másikra váltást, így a párhuzamos futtatással oldja meg a váltást. Christophe Chastan, a helyiek vezetője januártól - állítólag - már nem erősíti a kinti tíz fő alatti létszámra csökkent viszonteladói csapatot, Chastan volt a magyar disztribúció felügyeletével megbízva Massimo távozása után - legalábbis mintha ezt állította volna a hazai bemutatkozó (és mint kiderült, búcsú dealer-találkozóján). Chastan mindenesetre adósa maradt az Almalapnak egy elvállalt, de nem teljesített interjúval, amelyekhez a kérdéseket mailen ötször küldtem el.
Ebből a sörözős pletykából az utolsó mondat nem alapul egyedül feltételezéseken.

Pí-vel bővül a Végtelen Ciklus

Hétvégi rejtvényünk megfejtése: az Apple újabb lépést tett előre ahhoz, hogy további irodaházakat építhessen székhelyén, Cupertinoban. Az amerikai kisváros tanácsa több meghallgatás után járult hozzá, hogy az Apple újabb területeket vásárolhasson meg és ezekre építkezzen. Jelenleg 3,14 hektár (pí!) beépítéséről született döntés. Áprilisban a tanács döntésképtelen volt, a most megismételt szavazás viszont egyhangúra sikeredett. A döntésképtelenség oka az Apple volt, amely nem tett le határozott terveket és időpontokat a tanácstagok asztalára. A Pruneridge Avenue-ra kiérő telek szomszédjában már áll két Apple épület, északra pedig a HP iroda-épületeit találjuk. A telket az Apple 2006-ban vette meg, akkor minősítették át ipari területből iroda/lakó-ővezetté, 130 egységnyi lakást engedélyezve. Az építkezést az Apple most sem kívánja elkapkodni, szóvivője szerint a terület hetedét közparkká alakítják át, a többi marad beépítetlen - egyelőre.
A városi tanács egyébként annyira nem kispályás testület, hogy 2006 áprilisában maga Jobs ment el az Apple-lel kapcsolatos meghallgatásra. Akkor állapodott meg Cupertino és az Apple, hogy nagyjából 20 hektárnyi területen, amely nem is összefüggő, de a környéken kilenc helyrajzi számra esik, folytatódhat az Apple irodáinak terjeszkedése, az Apple marad Cupertinoban. A székhely címe Infinite Loop, azaz végtelen ciklus (ezzel a címmel jelentetett meg cikket (link a blogból) az Almalap, ebben meg is magyarázzuk a végtelen ciklus fogalmát, az írás Jobs vezetői stílusát taglalja). Az Apple irodái ezen a címen, illetve a De Anza Boulevard irodaházakban találhatók. Jobs utálja a távolságot, szerinte az rontja a munkahatékonyságot.

Mac Pro 2x3,33GHz, 8TB

Mivel egyre reménytelenebbnek tűnik, hogy karácsonyra megjöjjön a 27 inches iMac, íme - jókedvünkben összeállított - helyettesítő ajánlatunk az íróasztalunk köré.
Az alap a Mac Pro, amit már két négy-magos, 3,33GHz-es Intel Xeon processzorral is megrendelhetünk. Tettünk a gépbe egy RAID-vezérlőt, mert ez jól elkezeli a 4x2TB merevlemez (7200rpm SATA 3Gb/s) állományt. Biztosra mentünk, így négy(!) NVIDIA GeForce GT 120 512MBT grafikus kártyával javítjuk a Mac Pro hőháztartását, erre - majd külön árazzuk - nyolc 30" Cinema Displayt kötünk, hogy rendesen elférjen a levelezés és a Safari, ne kelljen mind a 16 Space-t használni, legyen elég csak 7-10. A Quad-channel 4Gb Fibre Channel PCI Express kártya is jól hangzik, belettük. A 18x SuperDrive-ból a netes áruház kettőt engedélyez, de gyanítjuk, fizikailag csak egy fér el a házban. Ehhez adtunk hozzá még kis csingi-lingiket: teljes billentyűzet, Magic Mouse, AirPort, miniDisplayPort-bármi átalakítók és egy Apple Care, ha gond lenne a csodamasinával. Ez így potom 14.325 dollár, alig 2,9mFt - amerikai árakon. Az említett pár 30 inches mégegyszer ennyi. Ha veszünk még pár szoftvert, akkor sem érjük el a nyolc milliót. Micsoda ajándék, nemde?
Télapó! Hívj fel!

Az Apple védjegyei és jogászai

Az Apple, mint tudjuk, bőszen védi jogait, védjegyeit. Néha ezt röhejes módon viszi túlzásba (link). Olvassuk el az Apple vonatkozó rendelkezését:
"Unauthorized Use of Apple Trademarks
1. Company, Product, or Service Name: You may not use or register, in whole or in part, Apple, iPod, iTunes, Macintosh, iMac,
or any other Apple trademark, including Apple-owned graphic symbols, logos, icons, or an alteration thereof, as or as part of a
company name, trade name, product name, or service name
” ... “cannot use a variation, phonetic equivalent, foreign language equivalent, takeoff, or abbreviation of an Apple trademark for any purpose.
Heveny fordításban, sem cég, sem termék, sem szolgáltatás nevében nem szerepelhet sem egészben, sem részben az Apple, iPod... vagy más Apple védett név. Az egész az rendben van. A mi számít résznek? *válaszomat kicenzúráztam, 2009, bravo!* Aki, ha biztosra megy, akkor egyetlen olyan cégnevet sem engedélyez, amiben az 'a', 'p', 'l', vagy 'e' betű szerepel, hiszen mindegyik az 'Apple' szó része. Ehhez adjuk még hozzá az 'iPod', 'iTunes' ... betűit. Túlzásba viszem? Nem! Az idézet alapján járok el. Éljenek tehát a magyar betűs cégek, várjuk a legjobb ötletet a 'cs', 'dz', 'dzs', 'gy', 'ly', 'ny', 'sz', 'ty' és 'zs' mássalhangzókból illetve az ékezetes magyar magánhangzókból alkotott cégnévre. Amely hangzásában sem emlékeztet az Apple által védett nevekre. Ki bírálja ezt el? *válaszomat kicenzúráztam, 2009, bravo!*

2009. december 4., péntek

2010: +26%

Ezzel a hírrel valószínűleg a Mac értékesítéssel foglalkozókat szerette volna az adott kutató-elemző-piac-analizáló intézet karácsonyra megajándékozni. A Caris és Co. egyik elemzője szerint ugyanis épp ennyivel, 26 százalékkal nő a Mac piacrészedesedése jövőre. Természetesen mindent alá lehet támasztani számokkal, legfőképp statisztikára épülő trendelemzéssel. Mondjuk azért 26 százalékkal, mert 2010 számjegyeinek összege három, a kettő eggyel kevesebb, a hat meg pont az első számjegy és számjegyek összegének szorzata. (Kötelező olvasmány Svejk megjegyzi a vonat/mozdony számát).

2009. december 3., csütörtök

27 inch, (a kincs,) ami nincs

Egyre biztosabb, hogy sem a Télapó, sem a tündérek, de még a rénszarvasok sem hozzák el Magyarországra a 27 inches iMacet. A helyzet szomorú, de nem meglepő. Ilyen volt majdnem 20 éve az LC II-vel, majd az LC 475-tel, a 630-cal, az iPod minivel. Amikor Jobs bő évtizede vissza vette a cégvezetést, a raktárforgási sebesség alig érte el a kettes számértéket, magyarul egy-egy termék átlagosan fél évig állt az Apple raktárában. Jobs áttervezte a rendszert, azóta az Apple-nél nincs raktárkészlet, a gyárból direktbe az üzletekbe kerülnek a gépek. Ha van elég. De nincs. Amióta Jobs visszatért a cég élére, az új termékekből rendre kevesebbet gyártanak. Bejelentik, hogy az iCuccból ezer darabot terveznek eladni karácsonyig. Majd kiderül, hogy kétezret vennének - erre az Apple PR nagyon büszke. Csupán ezer csalódott és dühös vásárló nem érti, miért nincs iCucca. A nem gyümölcs logós konkurencia miért képes 5-10 százalékkal többet gyártani, hogy legyen a polcon elég. Persze a gyártó számára ez holt tőke, ami a termékben áll.
Az is lehet, hogy Amerikában sikk sorban állni egy napig, két-három hétig, de KEurópában ezt több emberöltőre előre teljesítettük. Csak a humánus Merkur (szoc érea egyetlen autókereskedője) három-hét éves várakozását (Trabant, Lada, Dacia, Wartburg, Skoda...) kereskedelmi esetét említsem, vagy az NSZK vagy Olasz nagykövetség előtt az utcán eltöltött éjszakákat vízumért sorba alva?
Vajh az angyali türelméről, Teréz anyát megszégyenítő empátiás képességről egész életében tanubizonyságot tett Steve Jobs mit mondana egy hazai Maces üzletben érdeklődő kérdésére kapott "27 inch, ami nincs, és idén ne is remélje" válaszra? (nem beküldendő, nyereményként nem sorsolunk ki egy 27 inchest - sem)

Bermondsey Square Hotel

Aki Londonba utazik, ezt a szállodát válassza, ha igazi Mac hívő. A hotel teljesen Mac alapú, az egyik Apple Store kábelezte be az Xserve vezérelte épületet. Pár kép:


A recepció.


Néhány szobában iMac van.


Akadnak Mac mini vezérelte nem Apple-ös kijelzők is (van még min csiszolni), a minit spéci távvezérlő és program igazgatja.

iPresentee ajándék

A cég az Apple-ös kisalkalmazásokhoz - Mail, Keynote... - készít sablonokat, kiegészítéseket. Ezek, mivel fejlesztői munka, pénzbe kerülnek. Most ingyen letölthető - ajándék hát - egy iweb sablon, ez a szokásos aloldalakon kívül további két sablonoldalt is tartalmaz (sablon sablonnak farkasa, de a Theme és a Master egyaránt sablon, de a Theme Masterekből áll). Megleptek minket két Keynote karácsonyi, téli sablon-családdal. Aki letölti az ajándékot, az Mail alól is küldhet karácsonyi levelet. Innen lehet letölteni! (link csak a blogból érhető el.)

2009. december 2., szerda

Fizetős tévé YouTube-on?

A Google tulajdonolta YouTube-bal kapcsolatos pletyka, hogy az évtized meghatározó informatikai szereplője (Google) arra készül, hogy a YouTube felületén tesz elérhetővé tévé-műsorokat - pénzért.
Ahogy a mobil telefon jelentette a vezetékes telefon (és a beleragadt cégek) halálát, ahogy az iPod és a fájlmegosztás élete újra-gondolására késztette a zeneipart, a netes-televíziózás okozza majd a földi és égi sugárzású televíziók halálát. Nem lesz tévé, műsor lesz. Nem IP-tv és hasonló, amelyet a jelenlegi struktúra megőrzéséért reménytelen és vesztésre ítélt harcot folytató tévék és műsorszolgáltatók kigondolnak és közszolgálati felkiáltással tolnak a képernyőnkre. Most még letöltve, DVD-re írva kőröznek a sorozatok, mailen, Facebookon adjuk a YouTube és más videó- és nem videó linkeket.
Én, a néző, választok.
Én, a néző, döntök.
Én, a néző, fizetek - pénzzel vagy időmmel (reklámot nézek - "behunyom a szemem, ezt kapd ki!" mondta a Gonosz Almalap).

2009. december 1., kedd

Starking Fekete Péntek 2.

"Jelentősen megugrott a pénteki forgalmunk" - mondta Abonyi Péter az Almalap Fekete Pénteket firtató kérdésére. Szokott szarkazmusával hozzátéve "tavaly nem tartottunk ilyen napot". A Starking a múlt pénteken mindent kedvezménnyel adott, ami jellemzően fekete színű volt. "Én is meglepődtem, amikor végignéztem az általunk kínált eszközökön, mennyi fekete akad köztük az iPodon túl" - vallotta meg az egykor volt Almalap hajdani szerzőtársa. Noha még nincs összesítés, slágerterméknek tűnt - darabszám alapján - az iPod FM-transmitter, az iPod autóstöltő, illetve - ár alapján - a Harman-Kardon új hangfala. A Starking a Fekete Péntek után a fehér karácsonyban bízik, addig várja a piros Télapót - és ahogy arra Péter nyomatékosan felhívta figyelmünket, ott a Starking videópályázata: holnaptól az összes beküldött videóra lehet már szavazni.

Az iPod öli a biciklistákat

De nem ezért szeretjük. Az iPodot.
Az angliai közlekedés-felügyelet (ennek szebb neve van, de ez a lényeg) statisztikái szerint egyre több biciklista veszti életét a közutakon azért, mert tekerés közben zenét hallgat. Ez nem csak a figyelmét vonja el, de nem hallja a közlekedés zaját sem, ami szükséges a biztonságos közlekedéshez. A közlekedés-felügyelet hivatkozik egy YouTube-ra felkerült videóra is (nem találtuk meg :() amelyen egy "lélegzetelállítóan hülye" biciklista iPod zenére mutat be szabálytalanságokat egy négy sávos úton erős forgalomban.
"Rajtuk kívül más nem volt a Victoria [pályaudvar] előtt az úton" - mondta egy szemtanú arról a balesetről, amikor egy iPodot hallgató biciklista egy szabályosan haladó emeletes busz elé kanyarodott oly közel a buszhoz, hogy az fékezés nélkül áthajtott a biciklistán. A halott fejhallgatójában üvöltött a zene.
A felügyelet hirdetési kampányba kezdett, "Hangolj a forgalomra!" és "A fülhallgató megölhet" szlogenekkel. 2009-ben 19 százalékkal több biciklista halt meg Angliában, mint egy éve.

2009. november 25., szerda

Mac mini + Mac OS X Server 10.6

A Mac mini nagyra nő és szerver lesz belőle. Bár ezt már sok helyen megtették, de nem az OS szerver változatát futtatták rajta, csupán egy sima Hóleót, fájl-szervernek így is megfelelt a mini. Most a címben írt csomagban - szép magyar Apple-ül: bundle (bándl, azaz bundli) - kínálja az Apple nekünk a minit és a szerver szoftvert. A mini 2,53GHz-es, 4GB RAM és 2x500GB SATA jellemzi. A Hóleó szerverről meg ennyit már elárultunk. Terv egyet szerezni és jól kivesézni. Az ajánlott ár: 282eFt.
Télapó, hol vagy?

2009. november 24., kedd

Négy hittétel

Az Apple-t egyszer egy komoly tanulmány, tényleg az, a katolikus egyházhoz hasonlította, ahol Jobs az Isten, a Macworld az évi főmise. Az önkéntes igehirdetők pont úgy viselkednek, mint a középkorban Julianus barát, illetve más földrészeken megevett, megsütött vagy csak szimplán halálra kínzott társai - na ilyen igehirdető is a maga kéretlen módján az Almalap, vagy a Beszmac. Az Apple-egyháznak vannak érsekei (példul a hazai disztibúció vezetője*), vezető püspökei (az iStyle*, a Starking* és az XMS* vezetői), a főiránytól elhajlás jeleit mutató vezetői (kicsit Almalap, kicsit iJoe*). A beszmac amúgy remek megfelelője a gyülekezetnek.
A hívők - Mac vásárlók - persze többé kevésbé a nyájba tartoznak. A tudatosabbak azt vallják (érted: vallják), hogy a Mac tényszerűen jobb, mint a másik. Klasszikushoz visszanyúlva, "Aquinoi Szent Tamás megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet. A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra - közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre - vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek: ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia."
Ilyen parádés nekifutás után lássunk négy hit tételt az Apple-vallásból.

Első tétel: Minden, amit az Apple árusít, Apple termék
Nemrég egy App Store fejlesztő írt megkeseredten az Apple engedélyezési eljárásáról, amelyet minden alkalmazásnak végig kell járni, mielőtt megvásárolhatjuk iPod touchunkra, iPhone-unkra (azért sem kálvária járásnak fordítottuk az angol blog-bejegyzést). Az Apple "pont úgy magáénak tekinti az iPhone alkalmazásokat, ahogy magukénak tartják az iTunes Store-on át eladott zenét" - állította. Ez egy nagyon igaz megállapítás. Az App Store-ban eladott alkalmazásokra pont úgy gondol az Apple, ahogy az iTunes Store-ban eladott zenékre. Amikor kiadunk 99 centet egy U2 számért, akkor - az Apple szerint - egy Apple terméket veszünk. Tény, ebben a konstellációban a U2 szerepe csupán annyi, hogy hozzátegyen egy csipetnyit az Apple-életérzéshez.
A fejlesztő úgy gondolja - a kis naív - hogy az Apple csak a hardver és szoftver környezetet biztosítja az ő alkalmazásához. Az Apple viszont úgy gondolja, hogy mindez - hardver, szoftver és alkalmazás - együtt adja ki az Apple életérzést. Ha iPhone alkalmazást fejlesztesz, akkor az Apple mindenbe beleszól: gombok helyébe, méretébe, alakjába, feliratába, funkciójába... Ha nem az ő szájíze szerint készült az alkalmazás, akármilyen hasznos is legyen, soha sem fog megjelenni az App Store-ban. A fejlesztő előtt két út áll: behódol vagy eltávolodik. Az Apple szempontjából: velem vagy nélküled.

Második tétel: Az Apple termékek egyszer használatosak
Az Apple kiváló minőségű, strapa-bíró eszközöket gyárt. Hányszor ejtettük le iPodunk vagy iPhone-unk úgy, hogy nem sérült meg - oké, addig jár a korsó a kútra, amíg. Ennek ellenére se higgyük(!) azt, hogy az Apple örülne annak, ha a termékei hosszú éveken át működő képes maradna. Az Apple azt kívánja, hogy a régit azonnal dobd el, amint bemutatja a legújabbat. Dobd el, ne add el, ne ajándékozd oda valaki másnak. Nincs olyan, hogy régi Apple termék. Van az új Apple termék és a szemét.
Az iPhone vetélytársai cserélhető akkumulátorosak. Az aksik - általában - pár száz feltöltés után tönkremennek, csökken a leadható teljesítményük. Más készülékeknél ilyenkor akkumulátort cserélünk. Az iPhone-nál készüléket. A régit az újra. Ahogy ezt az iPodoknál megtapasztaltuk. Egyetlen alumínium tömbből faragott MacBook? MacBook Pro? MacBook Air?
Az iPodok és az iPhone is olyan, mint a drága porcelánnak tűnő papír-tányér. Egyszer használható.

Harmadik tétel: Amit az Apple nem árusít, nem is létezik
Steve Jobs egyik legendás kijelentése szerint "Az emberek már nem olvasnak". E meghökkentő kijelentést (amit most olvasol) az Amazon Kindle megjelenése kapcsán tette. Jobs - nyilvános - kijelentései alapján nincs élet az Apple-ön túl. ("Extra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita" - szült a középkori közmondás. Magyarul: "Magyarországon kívül nincs élet, ha van élet, nem ilyen..."). Az emberek nem olvasnak, mert az Apple nem árusít olyan eszközt. Ha megjelenik a sokat emlegetett tablet, és alkalmas lesz könyv-olvasásra, Jobs lesz a XXI. század Guttenbergje.

Negyedik tétel: Az Apple-t nem az üzleti siker motiválja
Az informatikai piac elemzői előszeretettel versenyeztetik a cégeket egymással: az Apple-t a Microsofttal, a Google-lel vagy a HP-vel. Az Apple azonban másként nézi a világot.
A Microsoft azt szeretné, ha a karórától a szuperszámítógépig minden eszközön az ő szoftvere fusson. A Google minden felmerülő szolgáltatás netes megvalósítására törekszik. A HP szándéka, hogy a gagyi fényképezőgéptől a világvállalati számítógépközpontig mindent gyártson. Ezek a cégek uralni akarják a megcélzott univerzumot.
Az Apple nem törekszik hasonlóra. Nem hajt végre imperialista bekebelezéseket. Az Apple célja az, hogy tökéletes eszközöket gyártson, amelyekkel megoldhatók azok a problémák, amelyek más gyártók eszközével nem voltak megoldhatók. Ez a valódi magyarázata annak, miért alkotta meg az Apple az iPodot. Mert az addig - és azóta - gyártott mp3 lejátszók nem tökéletesek. Azért hozta létre az Apple az iTunes Store-t, mert a zeneipar képtelen volt válaszolni a digitális technológia kihívására (értsd: illegális letöltésre). Az Apple azért alkotta meg az iPhone-t, mert az okos-mobil-telefon gyártók képtelenek voltak a megújulásra. Ha ezt érted, akkor nyilvánvaló, miért nem foglalkozik az Apple üzleti alkalmazás-fejlesztéssel.
Az Apple azt látta, hogy a mobil-piac fuldoklott a gombokkal zsúfolt, vagy funkciókkal zsúfolt billentyűzetű készülékektől, amelyek epilepsziás roham kiváltására is képesek voltak a felzaklatott felhasználóból. Amit megalkottak, az forradalmasította a telefon-gyártást. Ismét megváltoztatták a világot. Ám amikor az Apple az üzleti világ alkalmazásaira tekint, nem lát hasonló dizájn problémát. Nincs feladata.
Az Apple piac-választási stratégiáját akkor érted meg, amikor nyilvánvalóvá válik számodra, hogy az Apple-t nem a piaci dominancia vezérli, nem a profit maximalizálására hajt. Számukra a kihívás a felhasználó igényét tökéletesen kielégítő termék megalkotása. Ez hajtja őket.
Persze nagy az üzleti siker. De az Apple számára ez azt jelenti, hogy megakadályozzák használhatatlan termékek piacra jutását.
A Fortune Magazin (Amerika egyik vezető üzleti magazinja) Steve Jobst nevezte meg az évtized üzleti vezetőjének. Biztosak lehetünk abban, hogy Jobs, de főképp Jobs egoja mód felett örült ennek. De nem azért, mert ezeket a dolgokat túlértékelné. Soha sem vágyott olyan nimbuszra, mint Lee Iacocca (ő a Chrysler autógyár megmentése kapcsán híresedett el a nyolcvanas években) vagy mint Henry Ford. Számára megelégedettségedet az ad, ha úgy tekintünk rá, mint korunk Mozartjára vagy Leonardo Da Vinci-jére. Nem üzleti birodalmat épített, gyönyörű tárgyakat adott a világnak.
Amikor legközelebb az Apple valami olyasmit mutat be, amelytől kiszalad szánkon a "Ejha! Hűha! Ez már igen!", akkor jussunk eszünkbe, miként is látja az Apple a világot. És ha az ő szemével látjuk a világot, megérthetjük tetteit.

(miért érzem úgy, hogy ez a fordítás nem oda vitt, ahová indultam az első bekezdés megírásakor?)

* nem személy szerint, pozícióból adódóan. Bocsánat, ha vkinek a lelkébe gázolt volna a bekezdés.

Starking Fekete Péntek

Nem, nem, nem!
Nem a Starkingnak van Fekete Pénteke, hanem a Starking kíván első lenni egy amerikai hagyomány honosításában. A Fekete Péntek a Hálaadás (Thanksgiving Day - tudod: minden család összejön, pulyka, elnöki pulyka kegyelem...) napja előtti péntek, évek óta ez számít a hivatalos karácsonyi vásárlási szezon kezdetének. Támogatjuk a kezdet meghatározását, az Almalap környéki abc-ben már több hónapja(!) a jobb polcokért küzdenek a húsvéti csoki nyulak a virgácsos télapók vezényelte szaloncukor kommandókkal, momentán vesztesnek a szintén Amerikából importált Valentin (lokalizáció után: Bálint) napi üdvözlő kártyák tűnnek.
Visszatérve a Starkingra, november 27-én, pénteken minden fekete színű termék 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg bolthálózatukban. "Mi számít fekete terméknek az akcióban? Minden, aminek a túlnyomó része fekete színű. Ilyen például a fekete iPod nano és iPod classic, a JBL fekete iPod kihangosítói, a fekete iBand és más iPhone tokok, Macally és Belkin headsetek, töltők és kiegészítők. ... A képernyő felülete és a csomagolás nem számít bele a színbe. A kedvezmény üzleteink raktárkészletének erejéig érvényes, vagyis rendelés esetén nem használható fel, más kedvezménnyel pedig nem vonható össze."

Nem lenne Gonosz a Gonosz Almalap, ha nem olvasta volna azonnal félre a hírlevél első sorát: Fekete Péter (pláne, ha tudnátok, hogy a Starking vezetőjével, Abonyi Péterrel egy fedél alatt élt és jelent meg az Almalap) - nagyon a szívünkhöz kaptunk.
Kicsit töprengtünk a Fekete Péntek elnevezésen, hiszen Robinson (Simon-Garfunkel: Mrs. Robinson) a szigeten csak Péntekezte talált emberét, meg amúgy sem píszí (politikailag correkt - hogy Amerika majmolás 3. is meglegyen) lefeketézni valakit. Aztán net és wiki. A Fekete Péntek elnevezés származásáról elég legyen ennyi, persze klasszikus, hogy változott az elnevezés jelentéstartama.

Magic Mouse Windows alatt

Az uneasysilence.com netre tett írása szerint sikerült az Apple új egerét, a minden új iMachez adott Magic Mouse-t Windows alatt is életre kelteni. ahhez a WinRar segítségével szedték szét az egér 32- és 64-bites driverét, amelyet az új Bluetooth szoftver frissítés hozott. A belinkelt hír szerint az egér remekül muzsikált a 32-bites XP és a Windows 7 alatt is. Az említett Bluetooth 1.0 for Windows frissítést az Apple azért adta ki, hogy javítsa a Boot Camppel futtatott XP és Vista Bluetooth eszközök működését.
Ehh... a Boot Camp telepítés során az Apple-drájverek (billentyűzet, egér(!), iSight, ...) drájverek mind átadódnak a Windowsos rendszer részére. Ez a hackelés tényleg hack.

2009. november 22., vasárnap

Szõrtelenítés

(Gonosz Almalapos angolul: sirtalanítás)
Az új 13-as MBP épp úgy alkalmas térdentartva szõrtelenítésre, mint a régi 12-es PowerBook volt. Ehhez az MBP-n elég Facebookos Flash játékot játszani. Ha a Flash így pörgeti a Mac prociját, akkor azért nem teljesen érthetetlen az Apple Flasht iPhone-tól távoltató végzése.

2009. november 21., szombat

Legyen edződ az iPodod!

Az Apple és a Nike együttműködése már megmutatta, hogy az iPod alkalmas edzés programok, edzés tervek támogatására. A futócipőbe helyezett érzékelő áll kapcsolatban az iPoddal, és ha nagyon lassulna a futásunk (hosszútávfutó magányossága), akkor az iPod ránk szól. Egyébként is beszél hozzánk, néha bemondja a megtett távot.
Az Apple ennél többet is kinéz az iPodból. Szabadalmat nyújtott be, amely a zenehallgatásra amúgy is használt fülhallgató képességét növelné meg, egészítené ki. A fülhallgatón kívül egy kis tappancsot kellene a fül alatt a bőrünkre cuppantani. Az így bővített eszköz mérné a vérnyomásunkat, testhőmérsékletünket és még pár élettani jellemzőnket. Az adatok visszakerülnének az iPodba, amely azokat feldolgozza, eltárolja és értelmezi. Megfelelően módosítja az edzéstervet.
Amit írtunk, az még csak terv, lehet, hogy az Apple ellazsálja a megvalósítást. Ugyanakkor az iPhone rendesen odavágott az iPod üzletágnak - ugye minden iPhone iPod is, így jó néhány potenciális vásárlót veszített az iPod. Ami lassan státusz szimbólum szerepét is veszti. Az egészség megőrző iPod új szintet jelenthet az iPod evolúcióban, amely, ha nem hozza vissza a státusz szimbólum szerepet, ám annál hasznosabb lehet.

2009. november 20., péntek

Office 2010

Készül, a béta már megszerezhető. A Microsoft alkalmazások fejlesztésében nem várható forradalmi újdonság, az Entourage-t - valószínűleg - az Outlook váltja majd.
Miért kell Office, ha van iWork?
("Az iWork pillanatnyi növekedési üteme messze meghaladja az Officét, így adott időn belül - cca. 17 év - több iWork lesz, mint Office" - szólt az egyszeri hír. Ami mosolyt fakasztott. A pillanatnyi növekedési ütemet kivetíteni évekre nem kis hiba.)
A kérdésre a pc-mac környezet együttműködő képességének biztosítása a válasz. Nyissunk meg egy Pages/Numbers/Keynote sablont, töltsük fel a vak szövegeket és a képhelyeket. Az így kapott dokumentumot mentsük el Word/Excel/PowerPoint formátumban és nyissuk meg ott. Halkan fogunk pityeregni. A Pages több hasábja, kis vicces félig áttetsző dolgai szétestek. A Numbers minden táblázata, grafikonja, képe új és új Excel-sheetre került, szét lett dobva. A prezentáció - különösen, ha animáltunk, dia-váltási effektet használtunk - felismerhetetlen. A nyersanyag, a szöveg, a kép átkerült, de a másik oldalon ('a sötéten' - véli a Gonosz Almalap) szinte mindent újra össze kell rakni. Persze akkor, ha egy egyszerű levelet, egyetlen táblázatot vagy primitív prezit ofiszosítunk, akkor nincs ilyen gond.
A megosztás esetén gyakori, hogy a pécés oldalnak csak véleményezni, ránézni, elolvasni kell egy iWork doksit. Ilyenkor kimondottan ajánljuk az ingyenes iWork.com (béta) használatát. Itt a felsoroltak megtehetők, sőt, beállítástól függően letöltést is engedélyezhetünk (PDF, iWork dokumentum, Office dokumentum) formátumban.

2009. november 19., csütörtök

Hordozható gép megbízhatósága

A SquareTrade, amelyet hazai szóhasználattal fogyasztó-védelmi szervezetnek neveznénk, harmincezer gépre kiterjedő felmérést végzett el és most - karácsony előtt - tette közzé az eredményeket. Azt vizsgálták, hogy milyen a hordozható gépek meghibásodási aránya életük első három évében. Az élen az Asus végzett (15,6%), második a Toshiba (15,7%) és a harmadik a Sony (16,8%). Az Apple lecsúszott a dobogóról, csak negyedik lett (17,4%).
Természetesen minden ilyen számadat csekély vigasz annak, akinek a gépe meghibásodik.
Ugyanakkor az Almárium Szerviztől vásárolhatunk a kötelező egy éves garancián túl további két év garanciát. Ez a MacBook és a 13 inches MacBook Pro esetén nettó negyvenöt ezer forint, azaz havi kétezer forint sincs, nagyobb MacBook Pro-nál 75eFt, kicsivel több, mint havi 3eFt. Szerintünk érdemes. Nyugodtabban alszunk, és a MacBook is nyugodtabban sleep.

2009. november 18., szerda

Apple plakátok itthon

Hosszú idõ után újra. Kép.

45 lábú zseni

Most olvastam, hogy az Apple újabb Apple Store-t nyit New Yorkban. A csili-vili, minden üveg boltban '45 foot Genius' lesz, írja a szájt. A 'bar' szó lemaradt, így született meg a 45 lábu zseni...

iPhoto helyreállítás

Egyszer már küzdöttem az összeomlott iPhoto helyreállításával (Az iPhoto és a Dagadt Macska). Most nincs semmi gond a tízezernél is több fényképet tároló alkalmazással, viszont kiderült, az Apple is kínál helyreállítási segítséget, ha gond lenne az iPhoto-val.
Gond esetén húzzunk ki a Macből minden fénykép tároló eszközt - iPhone, digitális kamera... -, majd az Option+Command nyomva tartása mellett indítsuk el az iPhoto-t.

Melyik opció mit jelent? Az első az előnézeti képeket teszi rendbe, a második az összes előnézeti képet újragenerálja. A harmadik megkeresi az iPhoto rendszerben 'elveszett' fényképet. A negyediket akkor válasszuk, ha az iPhoto azt mondaná, hogy egyik vagy másik kép megnézéséhez nincs jogunk. Az ötödik opció az automatikus mentésből építi újra a teljes kép-könyvtárat. A hatodik opcióval visszanyerhetünk pár mega- vagy gigabájt tárhelyet az iPhoto-tól.
Bármit is választunk, előtte érdemes a teljes Pictures > iPhoto Library csomagról másolatot készíteni. Csomagról, mert az iPhoto rejtett struktúrában tárolja a képeket, ebbe belenyúlni egyenes út az iPhoto szerkezetének összeomlasztásához.
Ha csak az Option billentyűt lenyomva indítjuk az iPhoto-t, akkor megválaszthatjuk, melyik kép-könyvtárat kívánjuk használni. De ezt mindenki tudta, szerintem.

Hóleó nyomtató frissítés

Persze, hogy a Hóleó nem nyomtató. Viszont az operációs rendszer része több száz, több ezer nyomtató meghajtó program (driver), így ezeket nem kell vadászni és telepíteni a gépre akkor, amikor nyomtatót vásárolunk. Most néhány nyomtató meghajtó programot frissített az Apple, így akinek gondja volt a Lexmark, Brother, Canon vagy HP nyomtatójával, az töltse le a megfelelő csomagot.
Lexmark Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 117MB

Brother Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 99.9MB

Canon Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 274.59MB

HP Printer Drivers for Mac OS X v10.6 - 387.44MB

YouTube: 1080p HD

Magyarul (már most kuncog a Kazinczy-barát Almalap) a YouTube már 1080p videókat is kínál, ilyen felbontásúakat is lehet feltölteni. Miért jó ez? Egyre jobb, nagyobb felbontású, élesebb képet adó videókat láthatunk a neten (YouTube-on).
A Google tulajdonában lévő YouTube tavaly óta engedi a 720p videó feltöltést. Azoknak, akik lassan elvesznek a méretek és kódok közt, ajánlom megtekintésre a Wikipedia vonatkozó ábráját. A méret növekedés szép dolog, de jelenleg fájlméret korlátozás is érvényben van az ingyenes YouTube feltöltők számára. Az viszont közismert, hogy minél nagyobb, jobb felbontású egy mozi, annál nagyobb a fájl-mérete. Emiatt várható, hogy a YouTube a feltölthető méretet is növeli majd.
A jobb minőség befogadása azt is jelzi, hogy az Internet átvivő kapacitása, sávszélessége képes velünk lépést tartani. Másfelől annak is jelzése, hogy a HD videó képes, azaz 1080p videót rögzítő kamerák száma is elért egy kritikus tömeget (nem súlyban, darabra :)
Mac oldalról jó, hogy az iMovie filmeket egy kattintással tudjuk YouTube-ra feltölteni, ha van YouTube accountunk. Account létrehozása nem több, mint öt perc. A rossz hír az, hogy a már feltöltött videókat sokan - az Almalap is - kidobálja az iMovie-ból, mert rendesen viszik a helyet. Így, ha az eredeti mozi meg is felelt volna a 1080p-nek, feltölteni csak az épp aktuális maximális YouTube mérettel töltöttük. És mivel a jobb minőségű forrás már rég törölve lett, így - ha csak baromi akkurátus módon vissza nem Time Machine-eljük az eredetit - a neten az épp elérhető legjobb minőséghez képest egyre 'rosszabb' minőségben lesznek fent a filmek. Remek példa erre a 'Mac és Pécé', amely 320x240 felbontással indult és az utolsó epizód már 640x480 HQ-ban lett feltöltve (lehetett volna 16:9-es oldalarány is, de roppant konzervatívak voltunk.)

2009. november 17., kedd

Zene szétvágása

"Szia, kaptam egy 43 perces zenét, ami koncerten készült. Betettem iTunesba, de nem tudom számokra szétdarabolni. Ötlet?"
Természetesen van!
iTunesban keresd meg a 43 perces zenét. Kattints rá CTRL billentyű lenyomása mellett. A felpattanó helyzet-érzékeny menüből válaszd ki a 'Show in Finder' parancsot.


a kapott Finder ablakban ki lesz jelölve a zene, szintén CTRL+klikk és az Open with paranccsal nyisd meg a 7-es QT-ot (Snow Leo alatt már fent lehet az újabb, sorszámozatlan is, azaz QT X)


A QuickTime-ban jelöld be, mettől meddig tart egy szám:


A kijelölt részt önállóvá az Edit > Trim to Selection parancsával teheted.


Az eredményt MÁSIK NÉVRE MENTSD - Save as parancsot használd. Majd a mentést húzd vissza az iTunesba, ott kijelölve az Alma+I lenyomására megjelenő párbeszédablakban tudod elnevezni, stb...

FCPUG: 30mp-ért 3000 dollár

A hazai Final Cut User Group (FCPUG) fantasztikus pályázatot hirdet, az nyeremények összege meghaladja a 6000 dollárt. De mit is kell ehhez tenni?
A játék ma indult és december 20-val zárul. legalábbis ez az eredményhirdetés időpontja. A díjakra pályázóknak ez idő alatt kell elkészíteni egy maximum hat perces zenés videóklippet saját anyagból. A zsűri három fős, vezetője Pacsorasz Viktor (az Almalap régi ismerőse, de ez most semmit sem jelent).



Az első díj az AJA IO Express, illetve Sapphire utómunka szoftver, valamint az Artbeats szabadon felhasználható professzionális film sablon gyűjteménye, Magic Bullet Text Anarchy, PluralEyes, Toolfarm, Adobe Gyorstalpaló DVD és az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyv. A második helyezett az Artbeat szabadon felhasználható professzionális film sablon gyűjteményét kapja, hozzájut a Magic Bullet ToonIt, a Toolfarm és az Adobe Gyorstalpaló DVD-hez, és persze az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyvhöz. és ő is megkapja a magyar nyelvű Final Cut könyvet. A harmadik résztvevőé lesz a Magic Bullet Looks, a Toolfarm, az Adobe Gyorstalpaló DVD és az első magyar nyelvű Final Cut Pro könyv.
Ráadásul, aki indul, az automatikusan nyertes is lesz, hiszen a GenArts felajánlásából minden résztvevő egy hónapos licencet kap a Sapphire-hoz.
Részletek: itt.

2009. november 12., csütörtök

Oktatás Szegeden

Ma Szegeden jártunk. Az meg nem nevezendő cég teljes rendszerét, beleértve a pénzügyet és adminisztrációt is, Macre vált. Ahogy ezt Bordás Peti, a szegedi Diadalma vezetője elmondta, nem ők az egyetlen ilyen cég a környéken. Ám Macet vásárolni csak az első lépés az - majdnem üdvüzölést írtam - úton. Az eszközök semmit sem érnek, ha a felhasználók nem tudják használni - különösen nem, ha emiatt még meg is utálják azokat. A MacAcadémia így vidáman tanít Szegeden is Mac OS-t, Pagest, Keynote-t és mindent, ami felmerül.
A céget dicsérendő, minden munkatársát képezteti, azokat is, akik még a Classic gépen kezdtek, nem csak a frissen Maceseket. Nem véletlen, hogy ez a cég, válság ide, válság oda, fejlődik, gyarapodik. Péterrel beszélgetve meg is állapítottuk: szinte biztos, hogy pár év múlva azt fogjuk mondani, "Milyen előrelátóak voltak, hogy - ahogy tanácsolták - a válság idején nem összébb húzták magukat, hanem fejlesztettek, erősítették magukat. Így a recesszió után ők készen álltak technikailag és emberileg is a feladatok ellátásra, nem úgy, mint a leépítéssel válságot kibekkelők." Persze nem hiszem, bár meglehet, hogy ez a gondolat a vezető fejében ilyen tisztán megfordult volna.