2009. március 31., kedd

Az Index olvasók Steve-t akarták

Már írtuk, hogy az Indexen futó szavazáson tech-guruk közül választhatunk miniszterelnököt. Nos, Steve Jobs 69 százalékkal nyert!

2009. március 30., hétfő

Skype iPhone-ra, 2G touch-ra (frissítve)

Kedden kerül be az App Store-ba a Skype. Skype-olni csak wi-fi kapcsolattal lehet (ezt persze a tört iPhone-osok régóta tudják). A hívások számlázása nem tér el az eddigi sémától. A program telepíthető lesz a második generációs iPod touchra is, így az féltelefonná erősödik. A Skype az eBay tulajdona, a napjainkban is nyereséges vállalkozás az Internetes árverés sikerre vivője.

iWork, iLife frissítés

Az Apple kiadta a két szoftver-csomagjának frissítését, amely a szokott módon - alma menü, szoftver update - tölthető le és telepíthető.

2009. március 27., péntek

Steve Jobst miniszterelnöknek! (1x frissítve)

Komolytalan szavazás az Indexen, 11:58-kor vezet Steve Jobs. Őt a szavazók 71% kívánja miniszterelnöknek. 16:03 Steve még mindig vezet, bár már csak 69 százalékkal, jönnek fel a többiek. (Steve! kapcsold be a telefonod!)

2009. március 26., csütörtök

WWDC júniusban

Június 8-12 közt rendezik meg az idei fejlesztôi konferenciát San Francisco-ban - jelentette be az Apple.

50m USD-s iPod csalás

Több száz barátját, kollégáját és ismerősét verte át egy floridai egyetemen dolgozó férfi. A károsultaknak 36 százalékos hozamot ígért, a pénzt az iPod hozta volna. Amerikai oktatási (egyetem!) nagyker áron vásárolt iPodokat a férfi hazájában, a chilei Ripley lánc adta volna el - ez volt az üzleti terv. A gyakorlat viszont egyszerű piramis játék lett, a korábbi belépőket a későbbiek pénzéből fizette ki a 17 évre ítélt.

2009. március 25., szerda

Oktató videók magyarul

A MacAcademia iPhoto, iMovie és Numbers oldalaira több tucat Apple-ös videó került fel magyar hangalámondással. A dolog csalóka, ezek a videók inkább promók, mint oktató videók, inkább az új vagy látványos tudást hangsúlyozzák ki.

2009. március 21., szombat

9075 shuffle-t "szerzett"

Egy michigani férfi az utóbbi két évben 9075 iPod shuffle-t szerzett az Apple-tôl. A csaló nem hivatalos iPod szervizet üzemeltetett, így jutott hozzá valódi shuffle sorszámokhoz, amelyeket garanciás gyári hibás csereként jelentett le az Apple szájton. A "csere" iPod shuffle-ôket, amit az Apple küldött, 49 dollárért adta el. (A bejelentôs csere csak Amerikában mûködött :)

2009. március 19., csütörtök

De hol az iPhone-om?

A MobileMe használók az új iPhone (3.0) szoftveres mobilokat felszólíthatják majd: "Jelentse tartózkodási helyét!" Remek lesz ez a lopott iPhone megtalálására, vagy a nagy rezidencián élôk számára.

2009. március 18., szerda

iPhone 3.0 nyáron

Tegnap az Apple elmondta, mit fog tudni a nyár elején debütáló 3.0 iPhone szoftver, amely iPhone-ra ingyen, iPod touch-ra viszont tíz dollárért lesz letölthető. A telepített alkalmazások automatikusan frissülnek majd (és ezt én akarom?), lesz copy-paste, lesz MMS, lesz iPhone-ok, touchok közti p2p kommunikáció. Lehet külső eszközt (FM-vevő, vérnyomásmérő...) az iPhone-hoz, touchoz illeszteni. Nem lesz Flash - illetve az erre vonatkozó kérdésre nem felelt az Apple bemutató csapata, ahogy a netbook/tablet kérdést is megválaszolatlanul hagyták.

17m iPhone, 13m touch

Az Apple elsô alkalommal számszerûsítette, potenciálisan hány eszköz (30 millió) számára kínál szoftvereket az App Store-ban, amelyet egyre határozottabban neveznek az alkalmazás értékesítés forradalmi, mûködôképes prototípusának.

2009. március 17., kedd

-16%

Ennyivel esett februárban az Apple forgalma Amerikában az NPD kutatóintézet szerint.

2009. március 16., hétfő

Megjelent az Almalap

A terveknek megfelelően megjelent az Almalap idei második száma. Sokan 15-én már otthon maradtak, hogy elolvassák az iPhoto-t, iMovie és Numberst bemutató cikkeket, az iWork.com és a MobileMe rövid ismertetését.

2009. március 13., péntek

Megjelent a MacTértem

A könyvben apró kalandregény – hétvégi buli, rőzsegyűjtés, net-kávézó, éjszakai telefonok – során szó esik a Mac szépségéről, jóságáról, hasznosságáról. Ahogy ez egy "switcher" könyvtől elvárt, kiderül, miként lehet a Windowsos adatokat Macesíteni (egyszerűen, természetesen). A könyv erénye, hogy sok-sok apró segédprogramot mutat be, megadva elérési helyüket. A könyv ára 3150 forint, kapható az Almalap Almaboltjában. (link ott fent, az ikon soron)

Nagyobb iPod touch vagy kisebb Air?

A Piper Jaffray elemzője arra tippel, hogy a touchnál háromszor-négyszer nagyobb érintő képernyős akármit fejleszt az Apple. Az eszközt szerintük wi-fi kapcsolattal netezés, mailezés, on-line alkalmazás futtatásra lehet majd használni. Az Apple a touchról azt mondta, hogy "kiindulási pont más eszközök irányába". A másik tipp egy kisebb, 7 inches kijelzőjű, de tudásában az Airre hajazó eszköz. Jobs tavaly novemberben kategorikusan mondott nemet a netbookra, Cook idén már megengedőbb volt. Az eszköz megjelenését 2010-re teszik. Meglehet, a két vélt eszköz egy lesz.

2009. március 11., szerda

Árcsökkentés (frissítve)

A hazai disztribúció 11-én este engedett az áraiból. Azaz követte a forint/euró árváltozást. Ugyanakkor a kifutó asztali (Mac minik, iMacek és a régi Mac Pro Two) gépek, a régi MacBook 15 inches és a régi 1TB-s Time Capsule 5-10% kedvezménnyel vehetők meg. Az akció a készlet erejéig tart.

Shuffle minatűrizálva

Lassan valóra válik az egyszeri Apple-paródia, mely szerint elkészült a mikroszkopikus méretű iPod, amire viszont felfér a Galaxis múltja és jövője (link balra fent, a shuffle-ös kép alatt). Most csak az új 4GB-os shuffle látott napvilágot, méretei: 45x17x8 mm.

MH: Mac vagy MeH? :D

A Nemzetbiztonsági Hivatalnál összecserélték az azonos hangzású Mac szót a MeH (Miniszterelnöki Hivatal) szóval. Amikor a lehallgatott informatikus a Mac könyvtárról beszélt, azt hitték, hackeli a hivatal szerverét. A többi, könnyfakasztóan röhejes részletet a mai Magyar Nemzet címlapján olvasható.

2009. március 10., kedd

Berkalkulator

A Kulcs-soft megírta, az App Store-ból ingyen letölthetõ a Berkalkulator. Megadva a bruttó bért és a jóváírt gyerekek számát, megkapjuk a nettó bért és azt, hogy mennyibe kerül ez a cégnek (duplájába...).

2009. március 9., hétfő

Esõ forgalom, növekvõ nyereség

A JPMorgan elemzése szerint a Mac értékesítés 9, az iPhoné 11 százalékkal esik - várhatóan - vissza ebben a negyedévben. Ugyanakkor a cég nyeresége növekedhet a beszállítók egyre nyomottabb árai miatt. Így az Apple kilátásai kevésbé rosszak, mint a Dellé vagy a HP-é.

2009. március 6., péntek

Netbook

A Figyelô hetilap szerint az Apple netbookot dob hamarosan a piacra, 10-12 inches kijelzôvel. Az Apple hivatalosan nem tud arról, hogy netbookot készítene.

Újabb áremelkedés

A forint tartós 310 euró feletti léte áremelkedéshez vezetett a hazai disztribúciónál is. Az emelés mértéke átlagosan öt százalék.

Fele elfogyott

A hazai disztribútor cég által terjesztésre átvett Mac OS X Leopárd könyv fele elfogyott. A Ferenczy Gábor írta mű november végén került be a cég értékesítési rendszerébe, ahonnan a viszonteladók rendelhetnek. Az Almalap úgy tudja, egyes viszonteladók más beszerzési csatornán jutnak a könyvhöz.

2009. március 5., csütörtök

Két-csatornás AirPort, Time Capsule

Az Apple módosította az AirPort Extreme-et és a Time Capsule-t, hogy egyszerre legyen képes a 2,4GHz-es és az 5GHz-es sávban is dolgozni. Ezt az tette szükségessé, hogy amíg a Macek a 802.11n szabványnak megfelelően képesek a nagyobb adatátvielt biztosító 5GHz-es sávot használni, addig az iPhone és az iPod touch illetve más, nem Maces eszközök még mindig a 802.11b/g szabványak felelnek meg, ez pedig 2,4GHz-es adatátvitelt jelent. Az AirPort Express maradt egy-sávos.

2009. március 4., szerda

Mac részesedés

A Mac és számítógép kiegészítôkbôl származik az Apple árbevételének harmada. Az asztaligépek ennek a 29 százalékát adják - derítette ki a Bloomberg.

2009. március 3., kedd

Új iMac, Mac mini és Mac Pro

Az Apple frissítette asztali gépcsaládját. Semmi forradalmi: kicsit gyorsabb procik, kicsivel több memória. Az iMac család négy tagúvá bővült, három 24 inches konfiget ajánl az Apple. (Upsz, Almalap nyomdából vissza, hátsó oldalak újra készítése.)

2009. március 2., hétfő

Gatesné, iPod, Jobs, Zune

A visszavonult Bill Gates feleségével jótékonykodik (helyes!), aki egy interjúban elmondta, házukba tilos iPodot vagy iPhone-t bevinni - gyerekeik ilyesmirôl csak álmodhatnak. Persze Jobséknál se találnánk egyetlen Zune-t sem :)

2009. március 1., vasárnap

Doransky: Keynote

A hazai webes (2.0) szakmai közösség egyik meghatározó személye Doransky. Blogja bejegyzésében a prezentálás kapcsán kijelenti: "Szerezz egy Mac-et. Nem vagyok fanboy és semmilyen más területen nincs is igazán nagy előnye, de a Keynote annyival jobb előadó eszköz, mint a Powerpoint, hogy az már fáj. ... Powerpoint tilos." (http://doransky.hu/?p=1606)