2014. szeptember 16., kedd

Négyen az Apple-től

Nem csak az Apple-nél fordul elő, hogy valaki feláll, otthagyja a céget, hogy saját vállalkozásba kezdjen. A 90-es évek derekán például a hazai Apple-viszonteladók életének volt visszatérő jelenete, amikor a vezető üzletkötő pár hónapos munkaviszony után úgy érezte, ő ezt tudná jobban is csinálni, de főképp: többet keresni. Voltak sikeresek, de sokkal többen buktak el. A legtöbb sikeres cég talán a Baum-ból vált ki, ezért is hívták a bennfentesek akkoriban a cégalapító-vezető Hochbaum Palit "keresztapának". Az, hogy ő hogy csöppent az Apple-businessbe, külön történet. Ebben a bejegyzésben a nagy Apple-ből kivált négy sikert említenénk meg. Konspirációban utazók számára: minden az Apple-től származik. Ellenkonspirálóknak: az Apple azt hiszi, hogy ő forgatja a Földet.


Android - Andy Rubin
Stave Jobs nem véletlenül akart "nukleáris" háborút indítani a Google ellen. Andy Rubin, az Android egyik alkotója évtizeddel korábban az Apple-nél dolgozott, amikor megalapította a Danger nevű vállalkozását. Amit - zavar az erőben - a Microsoft vásárolt fel 2008-ban, mint ígéretes okostelefon-fejlesztő céget. Rubin nem adta fel, a vonatkozó Apple-Google perben az Apple ügyvédei azzal érveltek, hogy "az Android alapjainak megfogalmazására az [Apple-nél] töltött idő inspirálta".

Flipboard - Evan Doll
Evan Doll az egyik vezető mérnök volt az iPhone csoportban, amikor 2010-ben vette a kalapját, és társaival megalapította a Flipboardot. Ezzel az alkalmazással a neten található hírek gyűjthetők össze, olvashatók, és oszthatók meg mással. Az általunk is naponta használt Flipboard nem RSS-aggregátor (bár a háttérben ez is játszik), hanem az olvasott szájtok cikkeit újra tördelő alkalmazás, egy-egy iPad kijelzőre 2-7 cikket téve ki. Ezek persze kattintásra tovább olvashatók.

LinkedIn - Reid Hoffman
Felhasználói élményt fejlesztő mérnökként dolgozott Reid Hoffman az Apple-nél. A kicsit kacifántosan hangzó munkakör - szerintem - az egyik legfontosabb, az Apple sikereinek egyik sarkköve. Nem mindegy, hogy a számítógép vagy bármi más az a munkát, alkotást, szórakozást segítő, támogató eszköz, vagy egy legyőzendő gépszörny. Hoffman amúgy alapítója volt a Socialnet-nek, amely a közösségi szoftverek koraszülöttjének bizonyult, de befektetőként a PayPal mögött is megtaláljuk. Ja, és a LinkedIn ötlete, kifejlesztése és finanszírozása is - részben - hozzá kötődik.

Nest - Tony Fadell
Akik átélték az iPod-őrületet, azoknak talán ismerős a név, őt tartották "az iPod apjának" (a másik apja kétségbevonhatatlanul Jobs, de ezen a szálon sem haladnánk ma tovább). Fadell, mint sokan mások, Jobs stílusa és a vezetésből kiszorulása miatt hagyta ott az Apple-t és ment el - a Google-höz. Pontosabban megalapította a Nest fejlesztő cégét, ahol több, mint száz volt Apple alkalmazott vállalt munkát pár év alatt. A céget végül tavaly vette meg a Google.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése