2015. július 10., péntek

Az Apple bevételei és kiadásai

A legutóbbi bejegyzés (Ha feldarabolnák az Apple-t) írása közben olvastam, hogy a Macintosh piacrészesedése az utolsó 32 negyedévből - azaz nyolc éve - 31 alkalommal nőtt. Ami azért igen szép, bár tudjuk, van honnan, de még inkább: van hová! Ez az info volt a mostani bejegyzés egyik generálója. A másik a képzéseinken elhangzó beszélgetések során mindig szóba kerül: "mi az Apple-nek a legfontosabb terméke?" vagy valami hasonló. Nos, a választ ismét kedvenc elemző cégünk, a Trefis szállítja.

Az Apple bevételeinek és kiadásainak szerkezete
Bár százalékosan ábrázoltam az adatokat, jó tudni, hogy a bevétel vagy 23 százalékkal haladja meg a kiadásokat.
Az Apple, jól láthatóan, az iPhone-ból él. Ha iOS-ként nézem, akkor még nyomasztóbb az arány. A valaha volt fő tevékenység, a számítógép-gyártás épp tíz százalékát adja a bevételeknek. Érthető, ha az Apple fejlesztéséből kevesebb esik a Macre, mint az iPhone-ra, vagy az iPadre. Arra az iPadre, amelynek - a tablet-piac telítődése miatt is - egyre kisebb a húzó ereje, de ennek ellenére kvázi egyforma részt foglal el a bevételekből.
Az Apple Watch ugyan háromszor annyit hoz, mint az iPod - emlékszünk arra az évtizeddel ezelőtti mondatokra, hogy az évezred terméke meg az évszázad találmánya? Igen, az volt az iPod. Lassan felnő az a generáció, akiknek el kell mesélni, mi is volt az iPod...
Maces blogként kiemeljük, hogy a hordozható:asztali gép aránya 4:1-hez (bevételben) - az oktatásainkra szinte mindenki saját Macet hoz, talán egyedül a Final Cut az, aminél pont fordított a helyzet.

Csillagok
* A GAAP az amerikai adóhivatal által elvárt számviteli forma (na, ezzel a mondattal se menj nemzetközi könyvelői vizsgára, de legalább magyarul írtam), az adott sor ennek a költségét és adóvonzatát tartalmazza.
** SG&A Értékesítési-, általános- és adminisztratív költségek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése