2017. december 11., hétfő

Jegyzetekben táblázat :: High Sierra újdonság

A címmel mindent elmondtam, amit a High Sierra Jegyzetek (Notes) újdonságairól lehet. A Notes, amely sokáig nem volt több, mint egyszerű jegyzettömb, ami annyiban különbözött csak a Szövegszerkesztőtől (TextEdit), hogy felhős szinkronizációja volt iOS eszközökre is, az El Capitan alatt elkezdett fejlődni (El Capitan Jegyzetek újdonságai :: 2015. december 22.)

Az ikonsoron (1) megjelent táblázat ikonnal szúrhatunk be a jegyzetünkbe új táblázatot, vagy más alkalmazásból be is másolhatunk. A táblázat szerkesztési lehetőségek minimálisak, kevesebbet nyújtani szinte képtelenség. Ám ne feledjük, ez Jegyzet, és nem Numbers vagy Excel vagy Google-chart. Ha bármit is szeretnénk, akkor a táblázat felett és balra (2) megjelenő három pontos valamikre kattintva tehetjük meg. Azért a rend kedvéért, tudunk oszlopot és sort beszúrni, hozzáadni, törölni és mozgatni. Ennyi.


És még egy kicsi
A trackpadet vagy egeret használva a Jegyzetek felsorolásában az egyes bejegyzéseket épp úgy tudjuk jobbra- vagy balra-húzni, ahogy azt a mailben megszoktuk. Balra húzva érjük el a jegyzet gyors törlését vagy lezárását. Ez utóbbi megakadályoz abban, hogy akaratlanul módosítsunk egy jegyzetet. A jegyzet címet jobbra húzva a jegyzetet az összes jegyzet tetejére tűzhetjük, hogy mindig szem előtt legyen. Több jegyzet is rögzíthető, ezeket egy erősebb választóvonal határolja el a többi, időrendben sorakozó jegyzetünktől.
"A kevés újdonság azért jó, mert könnyebb megjegyezni" – jegyzete meg a Jegyzetekről a Gonosz Almalap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése